2018. december 23. vasárnap 19:30
KoncertAz adventi programsorozat zárásaként igazi meglepetéssel készülünk. Elfogadta meghívásunkat a Zanzibár együttes, mely ismert dalait áthangszerelte, hogy közösen éljük át a Szenteste előtti nap izgalmát és örömét.

A ceglédi, 1999-ben alakult Zanzibár zenekar sárvári koncertje igazi adventi ínyencség. Akusztikus, hallgatósabb műsoruk a megszokott zanzibár-dalokat helyezi új megvilágításba, és koronázza meg a zenekar zenei anyagát a Sárváriak nagy örömére.
Első albumuk még 2001-ben jelent meg Nem vagyok tökéletes címmel, és hamarosan aranylemez lett. Az albumból három kislemez látott napvilágot, a Nem vagyok tökéletes, a Vágyom rád és az igazi áttörést hozó Szólj már. Azóta kilenc lemezt tudhatnak magukénak, és két Aranylemez-díjat.
A zenekar tagjai egészen fiatal koruk óta jól ismerték egymást. Cegléden komoly underground zenei élet folyt a 90-es években, formációk alakultak meg és tűntek el, cseréltek egymás között tagokat.
1999. január 1-jén Terecskei Rita munkaköri kötelességéből adódóan igazoltatta a szilveszteri buliból hazatartó Sidit, Gabszit, MikC-t és Donit. Rita elengedte a négy zenészt, ezért jópofa heccből leendő énekesnőjükké fogadták. Érdekes módon egy nap múlva egy ceglédi szórakozóhelyen Sidi és Gabszi élőben is hallhatta Ritát pótszilveszterezés közben Janis Joplin-dalt énekelni. Ekkor döntöttek úgy a fiúk, hogy Ritát tényleg felkérik a Zanzibár zenekar énekesnőjének. Rita egyébként autodidakta módon tanult gitározni és dobolni. Saját bevallása szerint szerencsésnek mondhatja magát, mert általában a hangszerek valamilyen módon viszonylag élvezhetően megszólalnak a kezében, kivéve a hegedűt!
Az együttes nevét Sidi bátyja ajánlotta a figyelmükbe, miután elolvasta Vámos Miklós Bár című könyvét. A szerző a történetben megemlékezik egy Zanzibár nevű budapesti szórakozóhelyről, ahová annak idején zenészek, színészek jártak bohémkodni.
Terecskei Rita szerint az éneklés gyógyít, Jancsi szerint a Zanzibár nem híres, csak egyszerűen jó zenét játszik. Michael Jackson volt híres. Szerinte az alkotás, az örömzene megélése nem csak a stúdióban, vagy a próbákon zajlik, de a színpadon is folyamatosan.
Jelenlegi zenekari tagok
Terecskei Rita (ének)
Steklács Miklós (MikC) (basszusgitár)
Kovács András Donát (Doni) (dobok)
Sidlovics Ferenc (Sidi) (gitár)
Kállai János (gitár)
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva
2026. április 11. szombat 18:00
Szenvedély…2026. április 19. vasárnap 14:00 - 15:30
Üzenetek…2026. április 24. péntek 18:30 - 20:00
A lélek hangja