2018.06.25
Kívül, belül megtelt a vár a napfordulóra rendezett programunkon. A kisgyerekektől a nagyszülőkig mindenki megtalálta nemcsak a saját, hanem a család programját is. Befejezésként fáklyás felvonulással a Csónakázó-tóra is kimentünk a hagyományos tűzijátékra.
A szentivánéji programok két helyszínen, a várban és a Csónakázó-tónál várták a közönséget. A Nádasdy-vár udvarán, illetve a múzeumban több helyszínen kezdődött a show. Valóban az volt, színes kavalkád alakult ki az egyik legrövidebb éjszakán.
Megtudtuk, hogy a leghosszabb nap nem a szombati volt, hanem a pénteki, de a különbség elhanyagolható volt. Mi észre se vettük.
A várhídon utcazenészek köszöntötték az érkezőket. A Szombathelyről érkezett Skultéty Rita és Bujtás Ervin gitárral és ütőhangszerekkel jól ismert számokat játszottak. A naplementéhez igazodva többek közt Sting, Neil Young dalai hangzottak fel, de hallottunk Guns n’ Rosestól is jó számokat.
Az udvaron valódi kavalkád alakult ki. Nemcsak a Makám zenekar másfélórás koncertje gondoskodott erről, hanem sok minden más. A zenekar tagjai elvarázsoltak minket. Mindenről úgy tudtak szólni, énekelni, hogy velük együtt szeltük át az estét.
Az éjszaka, a mediterrán hangulat nem maradhatott el a keleti hangulat felidézése nélkül. A Zala megyei Bocföldéről érkezett a Fátyolvirág Hastánc Csoport. Négy hölgy mutatta meg a közönségnek, miként is zajlott az élet a falak mögötti titkos világban, ahová csak a kiválasztottaknak lehetett betekinteni.
Jó volt körbejárni az udvaron. A fákra aggatott kis lampionok az egyre sötétedő estén mindinkább világító pontonként jelezték a helyszíneket. Az egyik sarokban hatalmas buborékok készültek, melyeket a legfiatalabbak próbáltak elkapni. A nagyobbak már maguk gyártották a pillanatnál egy kicsit tovább élő színes felszínű szappangömböket.
Egy másik sarokban lóra pattanhattak a gyerekek, hogy egy kicsit hintázzanak. Majd gyorsan vasútra szálltak a hátsó udvar új fénysora alatt. Innen egy kis sétával érhettük el a torony keleti fehér falát. Itt a megunhatatlan Kazamaták titka című filmet láthattuk. Az 1971-ben sárvári szereplőkkel, a sárvári várban készült ifjúsági film a bajor kincs megtalálása körül forog. Jó volt nézni, hogyan is nézett ki majd fél évszázaddal ezelőtt a vár.
Aki tovább ment és lenézett az északnyugati nagy bástyába, ott további felvételeket látott a régi várról. Sőt egy film segítségével felidézhette, miként is zajlott 1988-ban az a polgárvédelmi gyakorlat, melynek során az egész várost megmozgatták. Igazi retró fílingünk volt.
A múzeumban szintén több helyszínen várták a vendégeket. A kézműves foglalkozásokon kardok, szablyák készültek. A torony első emeletén a görög istenek jól ismert tárgyait rekonstruálhatták a lelkes kalandorok. Poszeidón szigonya, Pallasz Athéné lándzsája, Hermész szárnyas sisakja. A szalonok világát idézte a Pamela kalap, az elől összekötött félkörív alakú fejfedő virággal, csipkével díszítve.
A tárlatvezetés minden alkalommal a dísztermi nagy sakktól indult. A Múzeumok Éjszakája országos program keretében a laza hangvételű séta során felidéztük a régi kastélyok hangulatát, az évszázadokkal ezelőtti kínai divatot, mely végigsöpört Európában. A bajor király feleségének rózsaszeretetét, a magyarok sportrajongását.
Az udvaron folytatódtak a programok. Két alkalommal mozgalmas és színes, három szárnyat betöltő fényjáték fokozta a hangulatot. A folyamatosan változó színek kedves figuráknak szolgáltattak hátteret. Vízből felbukkanó delfin, eget szelő repülő, táncot járó alak, csupán néhány jelenet a programból.
Az estet tűzzsonglőrök műsora zárta az ötszögű belső várudvaron. A Lángoló Leguánok műsoruk zárásaként kivezették a fáklyával felszerelkezett sort a várból. A kígyózó tömeg elindult a Csónakázó-tóhoz. Miközben a sor eleje a malomnál befordult, vége még csak alig ért ki a várból.
A menetet a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület vezette dobbal, kürttel jelezve, hogy hamarosan elbúcsúztatjuk a napforduló éjszakáját. Miközben felcsaptak a máglya lángnyelvei a tűzijáték robbanó fényei színessé varázsolták az éjszakai égboltot.
A Szentivánéj véget ért, az éjszakák egyre hosszabbak lesznek. A várban azonban változatos programmal várjuk továbbra is vendégeinket.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva
2024. október 12. szombat 18:00
Költészet zongorára…