Sinkó Pál: Életem legemlékezetesebb karácsonya

Mitől lesz egy karácsonyi emlék szép? Mitől lesz emlékezetesebb egy bizonyos szenteste a többinél? Sinkó Pál, rövid történetében saját emlékeit, érzéseit közvetíti. Olvassák szeretettel!

Sokat megértem belőlük, van mire emlékezni. Hiszen a szeretet, a család ünnepét a lehetőségekhez képest mindig betartottuk. Volt, mikor Attiláéknál ünnepelt a család a mennyezetig érő karácsonyfa alatt. Az unokák, és a fiatalok leptek meg gyönyörű műsorral, a fél szoba tele volt ajándékkal. Meghitt ünnepség volt, még mindig szeretettel gondolok rá. Ilyen gazdag karácsony az ember életében csak egyszer-egyszer fordul elő, de én most mégis az életem egyik legszegényebb karácsonyestéjére emlékszem vissza.

Estefelé már elég hideg volt, legszívesebben behúzódott volna az ember a lakásba, de a munkákat el kellet végezni. A jószágokat meg kellett etetni, itatni, tüzelőt kellet másnapra készíteni, az ünnepek előtti takarítást, szépítési teendőket el kellett végezni. Ezt csak hárman összefogva, a munkát nem kerülgetve lehetett megvalósítani. Hiszen 1944-et írtunk, Édesapám katona volt, jó ideje hírt se hallottunk felőle. Így igazi karácsonyra még csak gondolni sem tudtunk, a szomorúság ünnepére készültünk. Mikor végre elvégeztük a munkát, és bekerültünk a lakásba, a kis feldíszített fenyőágacskát látva, ami alatt persze semmi ajándék nem volt, inkább a síráshoz volt nagyobb kedvem. Hiszen így nem igazi a karácsony.

Már a kutya is szabadjára volt engedve, és a gyertyagyújtáshoz, imádkozáshoz készülődtünk, mikor kopogtak az ajtón. Nem tudtuk el se képzelni, ki lehet az a hazátlan, aki ilyenkor zavar. Édesanyám félénken lopakodott az ajtóhoz, kicsit megnyitotta, és egyet sikoltott. Ijedten rezzentünk össze, de ez a sikoly valahogy olyan volt, hogy nem keltett félelmet bennünk. A beköszönő vendég hangjában Édesapáméra ismertünk. Hagytuk a karácsonyfát, mi is odarohantunk, és vártuk türelmetlenül, hogy Édesanyám mikor engedi át nekünk, hogy megöleljük, megcsókoljuk. Nem hozott semmi ajándékot, civil ruhát is jó szándékú emberektől kapott, de ott volt köztünk épen, egészségben! Ennél nagyobb örömöt még karácsony nem adott életemben. Hiszen hosszú ideje hírt se hallottunk felőle, azt se tudtuk, él-e még?

A kis karácsonyfaág olyan szép lett, a hétköznapias vacsora igazi lakoma volt. Édesapám meg nem győzött eleget mesélni, és arra a mesére nem lehetett elaludni!

Szíveinket igazi szeretet, családi boldogság járta át. Úgy éreztük, hogy a kis Jézus hozta haza Édesapánkat, hogy azután mindig ilyen boldog legyen az életünk.