Scott Westerfeld: Leviatán. Több mint valóság

Nádasdy-vár

Westerfeld regénye kiugróan értékes az ifjúságnak szánt szórakoztató irodalom kínálatában. A történelem központú kalandregény egy alternatív világot épít a világháború küszöbén. A varázslatos lények valósághű eseményekben szerepelnek.

Kötelező olvasmánnyá tenném, ha tehetném…

Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik.  Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Hohenberg Sándor herceg pedig menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél.
Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.

A legsúlyosabb kritika némelyik kötelező olvasmány irányában az, hogy a célközönség, akinek szánták unalmasnak találja. Ennél is rosszabb, ha lerágott csontnak vagy egyenesen okafogyottnak tartja a kötelezően neki szánt olvasmányok mondanivalóját. Ezek tényleg súlyos kritikák, és személy szerint konzervatív olvasóként komoly fenntartással kezelek minden kritikát, ami a klasszikusokat illeti. Azért, mert szeretem őket. Ezeken nőttem fel. Az én képzeletemben a nevelő jellegű tartalmak még megjelentek a való életben hozott döntésekkel párhuzamban. Igen, és itt elő lehet hozakodni azzal a doktrínával, hogy mert bennünket még így neveltek, és az volt ám az igazi nevelés stb, de ezt valahol álszentség lenne önnyugtatásként elfogadni.

Mi a helyzet?

Az a helyzet, hogy a világ valóban változik, és ezt muszáj figyelembe venni, ahogy azt is, hogy ezt a változást mi hoztuk a gyerekeink, a következő generáció életébe. Az elmúlt húsz évbe rengeteg olyan olvasmány született, melyek megérdemlik a gyerekek figyelmét. Amit könnyebb befogadniuk, frissebb a problematikájuk, olyan távlatokat tartalmaznak, amelyek egy nyolcvanas években íródott történetben fizikailag szóba se kerülhettek volna.

Nem a nagy klasszikusokról beszélünk tehát, hanem mai történetekről. Ugyanazon nagy gondolatokról, amelyek fölött hetekig tűnődtünk harminc évvel ezelőtt – csak új köntösben.

A Leviatán egy ilyen könyv.

Jules Verne jut eszembe a történetéről. Egy komplex világelképzelés, találmányokkal, szerkezetekkel, térképekkel, hihetetlenül izgalmas cselekménnyel, és valós történelmi adatokkal, amelyek mégis egy másik jövőt – egy fantáziavilágot lebegtetnek a fiatal olvasók szeme előtt.

A „mi lett volna, ha” elképzelés ugyanis észrevétlenül megvilágítja a világtörténelem egy olyan szegletét, ami már nemcsak sztorizgatás és kaland. A Leviatán nagyon cseles ifjúsági regény. Úgy mesél a történelemírásról, a hatalmi törekvések valós okairól, a hatalmi tömbök jelentőségéről a gyerekeknek, hogy egyszer csak olvasás közben rájönnek, hogy minden mesének van valóságalapja. Évek múltán pedig - ebben reménykedett Scott Westerfeld is, miközben megírta nekünk ezt a regényt -, a valós világrendet próbálja meg értelmezni. Még több hasonló olvasmány után nyúl, és még többet fog olvasni. Csupán azért, amiért mi is imádtunk olvasni gyermekként: privilégiumként tekint majd a könyvek belső világára. Olyan helyként, ahová csak bizonyos személyek kapnak kulcsot.  Ha pedig egy könyv eléri, hogy különlegesnek érezd magad az olvasása közben – az egy jó könyv.

Idézet:

– Ez… undorító. Egy állat belsejében vagyunk! 
A ferde kezelőút a talpa alatt egyszeriben csúszósnak és bizonytalannak érződött. 
Dylan fölnevetett, és megfordult:

– Igen, de a zeppelinjeitek bőre marhabélből készült. Az is olyan, mintha egy állat belsejében lennétek, nem? Mint ahogy a bőrkabát viselése is! 
– De hát ez él! – habogta Sándor. 
– Igaz – mondta Dylan, és elindult a fém kezelőúton. – Ha jobban belegondolsz, halott állat belsejében tartózkodni sokkal borzalmasabb. Ti, barkácsok, igazán furcsa népség vagytok…

A Leviatán világa közel áll a sci-fihez, de mégis inkább a steampunk jelző a helyes, ha mindenáron be akarjuk sorolni valamilyen kategóriába. A génmanipuláció jövőjét és a mérnökök végtele tudását keveri a mai világban fellelhető lehetőségekkel. Ez azt jelenti, hogy rengeteg kitalált eszköz, lény lakja a Leviatán által bemutatott Föld bolygót. És még rengeteg érzelem. Egy fiatal lány küzdelmét a férfiak irányításának fenntartott világban, amiben nem az az újszerű megoldás, hogy a lány katonának áll, és fiúnak öltözik – ezt a sztorit, mondhatni, már százszor eljátszották a nagy klasszikusok.

A sémák ugyanis nem sokat változnak – és itt a bejegyzés kerek köre, mely újra megemlíti, a mai olvasmányok között jócskán akad bepótolnivalója azoknak, akik kötelező olvasmányokat ajánlanak a gyerekeknek.  A Leviatán hőseinek küzdelme, megfelelni vágyása, győzelme és bukása figyelemre méltó. Elmeséli a világnak azokat a problémákat is, amelyekkel mi, emberek, csak néhány éve szembesültünk, de legalábbis amiket csak néhány éve tekintünk fontosnak.

Beszél a nagy háborúról, ami túl régen volt egy mai gyermek számára, hogy érdemben komolyan vegye az emlékét. A könyv arra is ad helyet, hogy elrágódjunk a saját félelmeinken, és ha felnőttként olvassuk, egy kicsit újra beleképzeljük magunkat kiskamasz-kori énünkbe.

Ugyan melyik évszázad volt biztonságos a jövőt tekintve? És kimondja a legfontosabb tanulságot, melyet azért folyton hajlamosak vagyunk elfelejteni: nem a technológiától kell félni, hanem a kéztől, ami felemeli és irányítani akarja. A fegyver önmagában csak egy tárgy, a digitális világ önmagában csak egy csatorna, a jövőkép önmagában csak egy gondolat.

A könyv az Ad Astra gondozásában jelent meg magyarul 2012-ben. Scott Westerfeld Leviatán sorozatát jó szívvel ajánlom minden fiatal és idősebb olvasónak!