Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

A nyárra hangolódtunk

2020.06.16

Koncerttel, tánccal, túrával vártuk a sárváriakat és a turistákat a hétvégén. Összefogva a civil szervezetekkel rendeztük meg a Sárvár újra vár nyárnyitó hétvégét a Nádasdy-várban és a Hild parkban.

Sárvári szezonnyitó programok a Nádasdy-vár körül

A Hild-parkban pénteken és szombaton is szép számú közönség gyűlt össze függetlenól attól, hogy délelőtti sport és túra programokkal is várták az otthonról kimozdulókat. Maradt energia egy kellemes, késődélutáni élményre, melynek gerincét a sárvári civil egyesületek és kulturális együttesek szolgáltatták. 

Az országzászló előtt felállított színpadon két nap pár órára szólt a zene. Pénteken Vajda András és Nagy György duója, a Sárvári Néptánckör Egyesület, a Herpenyő zenekar lépett fel. Az egyik résztvevő még kérte, hogy játsszanak még egy kicsit, azonban figyelni kellett, nehogy egymásra torlódjanak a programok. 

Sárvári szezonnyitó programok a Nádasdy-vár körül

Másnap Színkottás Csengettyűs együttes, a Sárvári Mazsorett együttes összes korosztálya, a Kanona Band, majd végezetül a Szenior Örömtánc csapata szórakoztatta a közönséget. A hirtelen támadt forróság ellenére a nézők száma nem fogyatkozott, csak nőtt. 

Estére bárki, aki a park közelében járt, úgy érezhette, visszaért valami az elmúlt nyarakból, talán mégsem lehetetlen az idei nyárra, mint igazi nyárra gondolni. Ha tehetünk érte, az elkövetkezendő két hónapban még több hasonló kezdeményezéssel jelentkezünk. Legyen a 2020 nyara a sárvári közösségek legmozgalmasabb színtere! 

Szombaton a park mellett túrára is várták az érdeklődőket a várban. A másfél órás vezetés során nemcsak a várfalak, a bástyák történetét ismerhettük meg. Szóba kerültek ugyanis házassági titkok, természetesen történelmi távlatban. Ugyanakkor a résztvevők egy váratlan lehetőségnek engedve még madármegfigyelésbe is bekapcsolódhattak. 

A hétvégén kiderült az újranyitás menetrendje a Covid-19 koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnése utáni időben. A sárvári könyvtár június 22-én, hétfőn nyit, a Nádasdy Ferenc Múzeum pedig június 23-ától várja vendégeit.


Képgaléria

Kattintson valamelyik képre a galéria megnyitásához.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Program a mai napon

Sárvári advent 2023

Nádasdy-vár

2023. december 02. szombat - december 23. szombat

Várakozással…

Közelgő programok

Remény a csodára

Posta tér

2023. december 09. szombat

A remény…

Az Angelicus Kórus adventje

Posta tér

2023. december 09. szombat 17:00

Énekelj szívből…

A Kanona Band adventi kiskoncertje

Posta tér

2023. december 09. szombat 18:00

Karácsonyi rézfúvósok…

Az öröm ígérete

Posta tér

2023. december 16. szombat

Az öröm…

Regös Együttes

Posta tér

2023. december 16. szombat 17:00

Közös kincs…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!