Gaál Dezsőné: A karácsony angyala

A karácsony titkai rengeteg írót megihlettek már a világirodalomban. Önök milyennek képzelték el gyermekkorukban a karácsonyfa körül tüsténkedő Jézuskát? Megpróbálták meglesni? A mai novella hőse pontosan így tett. Történet a hitről és a csodákról…

Az ember elméjének csodálatos képessége az emlékezés.

Az idő folyásában van, ami felejtődik és van, ami egy életre szól.

Akaratomtól függetlenül az ünnepvárás idején egy kedves- szomorú emlékkép jelenik meg, hiszen örök kutató gyereklelkem első nagy felfedezése a legszebb napra, karácsonyra esett.

Talán 6 éves lehettem, jó anyám gyors döntéseként meg kellett látogatni a nagymamámat. Pedig lázban égtem a várakozástól, talán sikerül meglátni a Jézuskát, hiszen komoly írástudományommal élve levelet is küldtem neki. 

Az értelmetlen jövés-menést időpazarlásnak véltem, hát maradni akartam. És tudni akartam azt is, miként tud berepülni egy pici ablakon a nagy karácsonyfával és még minden mást is, ami utána történik.

Éles elmém azonnal működésbe lépett, majd visszaszököm és a gondviselés rám mosolygott, segített, hogy sikerre vigyem a dolgokat.

Testvéreim éber őrzését kijátszva máris úton voltam vissza a célom felé. Apró lábaimnak komoly erőpróba volt, amíg a kulcslyukig tornásztam magam, a tudatalattim súgta meg, a legjobbkor érkeztem.

A látványtól jó ideig a lélegzetem is elállt, egy angyalt láttam, kockás ruhájában, ide-oda libbent, díszítette a fát.

Azonnal sejtettem, a Jézuska nem érhetett rá, azért jött helyette Ő.

És akkor én ott a szegényes házikómban a világ legszerencsésebb, legboldogabb emberévé váltam.

Emelkedett hangulatomban úgy éreztem, már iskolába se kell járnom, hiszen rövid idő alatt mindent tudni véltem az eddig ismeretlen világról, hiszen láttam a titokzatos szeretni valót!

Rohantam vissza a nagymamához, őt is beavattam a látottakba, és hát bizony ilyet még ő sem látott.

Sietve jöttünk újra hazafelé, de hirtelen a lábam ereje elhagyott, jött értünk az anyám, de rajta is ugyanolyan ruha volt, mint amilyet az angyalomon láttam.

Összezavarodva álltam, és a sírástól megtisztulva, őszinte emberként feltártam a titkomat és kétségeimet a ruhát illetően. 

Szelíd hangú édesanyám rögtön érthetővé tette. Egy boltban vehették a ruhát, és miért ne hittem volna, hiszen akkor még olyan kevés helyen lehetett vásárolni.

Nemcsak okosabb, még büszkébb lettem a ruhaazonosság miatt. Egy égi lény, aki csodás fodros ruhakölteménybe öltözhetne, ahogy a képeken láttam, lám anyáméhoz hasonló egyszerű ruhában jár.

Bizonyítva láttam, az ízlésük nagyon megegyezett, és hogy az én ábrándozó gyereklelkem ne sérüljön, édesanyám vigyázott rá. Nem beszéltünk róla többet, őrizve titkainkat, egyszerűen, tisztán megmaradt a kép.

Új karácsonyok jöttek, évek múltak, azóta sok angyal született és ment is el.

Az ünnep estélyén, mikor gyertyát gyújtok, egy különös varázslat ölel magához.

Titkos szövetségesem, az angyal látomás újra élni kezd és biztosan tudom, akkor régen egy igazi angyalt láttam.

Hiszen csak ők tudnak titokzatos módszerekkel szegénységből gazdagságot, ábrándokból élő valóságot, láthatatlan forrásokból őszinte szeretetet varázsolni.

Ilyenkor a szikrázó csillagok közt rátalálok, kockás angyalöltözékben rám mosolyog és üzen nekem:

A hited soha ne hagyjon el, a Remény kell, hogy éljen, a Szeretet öleljen át e szép karácsonyi éjen.