Fekete Gyula: Kincskereső Pipitér

Nádasdy-vár

1944 novemberében egy észak-borsodi falu fölött találat ért egy vadászkastélyt. Másfél évtizedig elhagyottan állt, baglyok, denevérek vertek tanyát a padlásán. Egy júniusi éjszakán egy kislány tölti ott az éjszakát és egy titokra bukkan.

Szerintem nincs olyan ház vagy lakás, ahol ne lapulna egy-két Csíkos vagy Pöttyös könyv. Igen, így nagybetűvel, hiszen ezek a könyvek mára már fogalommá váltak. Klasszikusok, bár nem a Jókai-féle módon, hanem azért, mert generációk nőttek fel rajta és itt a 21. században is pontosan olyan sokan szeretik őket, mint megjelenésükkor.
Akkoriban éppen a súlyos kérdéseket feszegető kötelezők olvasása között tudtak felüdülést nyújtani, manapság pedig azzal, hogy kézzel foghatóvá teszik a történelmet. Egy olyan világba kalauzolnak el minket, amiről nagyon sokat tanultunk, meséltek róla szüleink, nagyszüleink felnőtt fejjel, de a gyerekek szemével kevésbé látható. Egészen addig, míg valaki fel nem üti az egyiket, és kalandozik el messzire az idő fonalát követve.
Az elnevezés itt a kategóriát is jelenti. A pöttyös könyvek a 8-11 éves kislányoknak szóltak a csíkosok egy picit idősebbeknek, a 14-16 éves nagylányoknak. Ezekben már erősen jelen van a kor ideológiai nevelési célzata, de napjainkban szerintem ez is inkább érdekesség, mint probléma.
Évek óta gyűjtöm ezeket a könyveket és az egyik legkedvesebb történetem a Kincskereső Pipitér, ami egy valódi kincskeresésről szól. Fekete Gyula regényében Pipitér – polgári nevén Irmus –, egy júniusi éjszakán a falujuk mellett álló kastélyban tölti az éjszakát.

Az ok egyszerű: a kastély parkjában játszottak indiánosdit, ő pedig úgy elbújt, hogy lényegében ott felejtették. Ez nem szegte a kislány kedvét, sőt. Ha már a padlásra keveredett, elkezdte átnézni az ott lévő dolgokat.
Többek között megtalálta a Szapáry grófok kasznárának (intéző) néhány holmiját. Köztük egy levelet és egy térképet, ami szerint a kastélyban valahol el van ásva egy hatalmas kincs.
Pipitér természetesen meg akarja keresni a kincset, de először ennek egyedül fog neki, később már az egész közösség a segítségére van. Miközben az erre irányuló terveit szövögeti, mi megismerhetjük a családját, a barátait, a nyári mindennapokat a falun.
Az is kiderül, hogy Pipitér nem a jó kislányok iskolapéldája. Füllentésre hajlamos, kalandvágyó, nem elégszik meg azzal, amit a lehetőségei biztosítanának. Ezzel pedig kilóg a sorból, amivel rendszeresen szembesítik is. Ez viszont egyáltalán nem töri őt le. Szabadságra vágyik és arra, hogy ő maga határozza meg a sorsát.
Persze mindez könnyed és kedves köntösbe van bújtatva, miközben az első szerelem is feltűnik a történetben. Sőt még egy apró szerelmi háromszög is, hiszen Pipitér szabadságvágya és kedvessége nem kerüli el a fiúk figyelmét.
Egy olyan személyiség ébredezésének kezdetét követhetjük végig a regényt olvasva, aki talán nem is különbözik annyira a mai kor lányaitól, mindössze a környezet más. Az úttörő zászlók árnyékában nagyon óvatosan igyekszik rávezetni az olvasót, hogyha elég kitartó és bátor, akkor a világ sokkal izgalmasabb hely lehet, mint azt elsőre gondolnánk. (Borsos Dóra)