Nekem 8, neked függőleges végtelen

Nádasdy-vár

Közeleg a költészet napja, ilyenkor még nagyobb hangsúlyt kap az egyik legnépszerűbb, legörökzöldebb művészeti ág, az irodalom, benne a vers. Vajon miért tud évszázadról évszázadra olyan fontos és populáris műfaj maradni a költészet?

Egészen biztos vagyok benne, hogy számtalan magyarázattal tudnánk előrukkolni a fent említett kérdésre, hiszen mindenki máshogy látja a világot, ezért a költészetről kialakított képünk is különbözik. Én éppen ebben látom a titok nyitját, a szubjektivitásban.
Azt gondolná az ember, hogy a vers egy rendkívül objektív dolog, hiszen, ha le van írva, hogy „ajtó”, azt te is, ön is, én is ajtónak fogom olvasni, ráadásul az iskolában mind megtanultuk, amit x évvel ezelőtt egy okos ember leírt a tankönyvbe az ajtó szimbolikai jelentéséről.

Ennek ellenére az az ajtó, amit elképzelünk a szó hallatán egyikünknek sem lesz pontosan ugyanolyan, és ami még fontosabb, egyikünk sem fogja ugyanazt érezni amikor lelki szemünkkel meglátjuk a poéta versbe foglalt kedvenc nyílászáróját.
A költészet, és tágabb értelemben az irodalom az egyik leg szubjektívebb dolog a világon. Mindenki máshogy gondolkodik, mindenki különböző élettapasztalatokkal a háta mögött ül bele a karosszékbe, hogy elolvasson egy gyönyörű költeményt József Attilától vagy Ady Endrétől, vagy akár William Balke-től.
Pontosan ez az oka annak, hogy ha téli tájat látunk a papírra írva, akkor az okos ember x évvel ezelőtt megfogalmazott elmélete alapján halálra és pusztulásra kell gondolnunk. De ismerek olyan mérhetetlenül optimista embert, aki szerint a tél egy év végét, ám ugyanakkor egy év kezdetét is jelzi, benne van a tavasz reménye, és így egy abszolút pozitív értelmezést kapunk. Sőt van, akit kifejezetten megnyugtat a tél csendje és nem az elmúlásra asszociál elsőre, hanem a békére.
Ahányféle ember, annyiféle értelmezés. Ebben lakozik a vers csodája. A költészet elsajátításáról és befogadásáról nincs egyetlen örökérvényű törvényszerűség. Nincsenek szabályok, és nincsenek korlátok. Csak te vagy, én vagyok, meg a költő és a tolla.

Olvassunk, hiszen olvasni jó. Az olvasás olyan világokba repíthet el minket, melyek teljesen személyre szabottak. Az író alakítja őket és természetesen mi. Így költészet napjához közeledve vegyük hát elő kedvenc verses kötetünket és merüljünk el abban a felemelő érzésben, amiből tudjuk, a vers nekünk szól.
És az egyik kedvenc versemet ajánlom a költészet napjára. (Ódor Viktória)