2018. augusztus 19. vasárnap
Csaldi, Néptánc, NépzeneSárváriak, közelről és távolról érkezett vendégeink közösen ünneplik ezen a napon a modernkori várossá avatást. A Nádasdy-vár udvarán, eső esetén a Tinódi Gimnázium tornacsarnokában kerül sor a hivatalos eseményekre, a koncertekre a Posta-téren.
A város születésnapjának tárgyi emlékének beszerzéséhez is lehetőség van ezen a napon. A sárvári emlékbélyeget a Magyar Posta dátumbélyegzővel látja el. Az estét a 38. Nemzetközi Folklórfesztivál gálaműsorával zárjuk.
A programok ingyenesen látogathatók.
A hivatalos ünnepség kezdéseként a Sárvári Hagyományőrző És Íjászegyesület, illetve a Nádasdy Bandérium sorfala előtt vonják fel az országzászlót a Posta tér és a Hild park találkozásánál júniusban felavatott emlékműnél.
1968-ban három települést, Sárvárt, Siófokot és Sárospatakot avatták várossá. A Magyar Posta az ötvenedik évfordulóra a városok tiszteletére emlékbélyeget bocsátott ki. A sárvári példányok lepecsételésére a vár aulájában lesz lehetőség.
A hivatalos ünneplésre a Nádasdy-vár udvarán kerül sor. A város vendégeként ünnepi beszédet mond Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Rossz idő esetén a programot a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában tartják.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!