2020.12.16
Mi mindenre képesek az angyalok? Tényleg köztünk járnak, és észreveszik, amikor a legnagyobb szükség van a gyógyító erejükre? Péter Julianna novellája egy kislány szemszögén keresztül elkísér bennünket, hogy kiderítsük az igazat.
A kis Erika mint minden évben, így idén is nagymamájához utazott a téli szünidőre az Isten háta mögötti Angyalhit nevű falucskába. Bár a jóságos, idős hölgyet a falubeliek tisztelték és szerették, mivel régen nagy művésznő volt, sokan mégis bolondnak tartották. Erika pontosan tudta, miért: a nagyi ugyanis hitt az angyalok létezésében és a csodákban, amikről a kislánynak is gyakran mesélt. Erika nagyon szerette ezeket a történeteket, mindig csillogó szemmel és csodálattal hallgatta, mikor a nagymama az angyalokkal való találkozásairól, csodálatos gyógyulásokról vagy a varázslatos álmairól beszélt. Még nem látta az angyalokat, de hitt a nagyanyónak, aki biztos volt benne, hogy ha eljön az ideje, megláthatja őket.
Egyik délután épp mézeskalácsot sütöttek a konyhában, amikor Erika megpillantotta a csodát az ablakban:
- Nagyi, nézd milyen gyönyörűen havazik! – Odaszaladt az ablakhoz. – Mintha ezüstösen szikrázó pelyhek hullanának az égből olykor könnyed, kecses táncot lejtve.
Nagymama eközben gyorsan kikapta a csodálatos illatokat árasztó süteményt a sütőből és ő is az ablakhoz sietett.
- Drága unokám, ezek tényleg nem mindennapi hópelyhek! Ilyenek csak akkor hullanak a Mennyből, ha csoda várható – mondta, majd lágyan elmosolyodott. - Azért táncolnak, mert az agyalok szárnycsapásai meglibbentik őket. A hópihék vicces lények ám: Ilyenkor akarják bebizonyítani, hogy ők is tudnak olyan szépen keringőzni a levegőben, mint kis szárnyas barátaik, az angyalok.
Erika körbenézett, de az égen nagyi hófehér galambjain kívül senkit sem látott szárnyalni.
- Utoljára akkor esett így a hó, mikor még fiatal táncosnő voltam. Korábban nem hittem, hogy vannak angyalok, de azon a varázslatos karácsony éjszakán minden megváltozott.
- Arra gondolsz, nagymama, amikor először táncoltál a karácsonyi műsorban és csoda történt?
- Bizony arra. Azon az éjjelen mindenki szívét melegség árasztotta el, a betegek pedig meggyógyultak. Ekkor még minden falubeli hitt az angyalok létezésében és a karácsonyi csodákban, innen kapta falunk a nevét. Ma már ez másképp van. Az emberek elhidegültek egymástól, mindenki rohan és nem látják ezt a csodálatos világot.
- Meséld el, kérlek, megint ezt a történetet! Hisz nemsokára karácsony lesz!
- No jó, nem bánom!
Sok-sok éve történt. Kis táncosnő voltam még, apró léptekkel a későbbi töretlen sikereim felé. Karácsony reggelén halk kopogtatásra ébredtem. Ajtót nyitottam, majd a szám is tátva maradt a csodálkozástól. A polgármester mosolyogva üdvözölt:
- Boldog karácsonyt, művésznő! Ne haragudj a korai látogatásomért. Egy nagy kéréssel fordulok most hozzád. A ma esti műsor táncosnője megsérült, így nem tud fellépni. Te annyira elbűvölő vagy és fiatal korod ellenére rendkívül tehetséges. Megtennéd, hogy beugranál helyette?
- De éééén?
- Drágám, higgy magadban! A zenekar a legkiválóbb művészekből áll, bármelyik művet eljátsszák neked, és csak egy táncról lenne szó.
Félszegen rábólintottam és a polgármester boldogan elsietett.
Gyors léptekkel felrohantam az emeleti szobámba, hogy előkeressem a legmegfelelőbb ruhát az estére. Végül a hófehér, arany csillagokkal hímzett tüll szoknyás mellett döntöttem, a kedvenc tiarámmal. Kezdetét vette a gyakorlás egészen kora estig. Az idő gyorsan telt, így észre se vettem, és máris indulnom kellett. Zártam az ajtót, a nappaliból halt, csilingelő hangokra lettem figyelmes. Mintha apró csengettyűk lennének.
Visszanéztem, de a szoba közepén pompázó karácsonyfa körül senki sem volt.
Útközben a városháza felé nagy, különösen csillogó pelyhekben hullott a hó. Az emberek kacagva sétáltak az utcán vagy épp lovas szánokban ültek, mindannyian a műsorra siettek. Amint megérkeztem, egy pillanatra belestem a nagyterembe: minden karácsonyi díszben tündökölt, a nézőtér pedig zsúfolásig megtelt. Gyorsan átöltöztem, aztán a karmesterhez odalépve elmondtam:
- Könnyed, lágy zenére táncolnék, ami olyan, mint az angyalok éneke.
- Parancsára művésznő! – mondta, és mosolyogva lenézett. - No lám, a csillogó arany por, ami a cipőjéből hullik, az is előadása része?
- Ó! Úgy tűnik igen. - Igazából nem is sejtettem, hogy került a cipőmre az a ragyogó csillámpor, ami minden lépésemkor szikrázóan a földre hullott.
Utolsó műsorszámként léptem a színpadra. Ránéztem a karmesterre, aki a zenekarához fordulva kezdésre intett. Ismeretlen, gyönyörűséges dallamot játszottak. A nézőközönség döbbenten figyelt.
Amint elkezdtem forogni, a plafon megnyílt fölöttem. A teremben csillámló hó hullott és fényesség áradt. Befejeztem, megálltam, ekkor mennyekből éneklő fényes lények szálltak közénk.
- Ezek az angyalok! - kiáltottam.
Az angyalok énekelve minden jelenlévő vállára tették a kezüket, utoljára pedig hozzám repültek és az egyikük megszólított:
- Kedves művésznő! Ma a szeretet ünnepén a táncod előhívott bennünket. Ebben a teremben már mindenki szívében szeretet és békesség fog lakozni, a betegek pedig meggyógyulnak. Léteznek csodák, és mi, angyalok is létezünk, de csak az arra érdemesek láthatnak meg bennünket.
Fölragyogtak és csillagként szikráztak a karácsonyesti égbolton. Aznap senki sem tért haza üres szívvel. Azóta látom az angyalokat, és bízom bennük, hogy mindig velünk vannak, még az olykor kilátástalannak tűnő nehézségekben is.
Karácsonykor az igazán tiszta szívűek, akik még korábban sosem láttak angyalt és nem hittek a létezésükben sem, találkozhatnak velük. E naptól kezdve már sosem lesznek egyedül.
Erika szívét a történet hallatára kellemes melegség árasztotta el.
- Nagyi, menjünk ki a kertbe! Lássuk, tán épp kint játszanak ebben a gyönyörűséges hóesésben! – És már húzta is csizmácskáit és a kabátját.
A kislány lehunyt szemmel, félénken lépett ki az ajtón. Lágyan cirógató fuvallatot érzett a szempilláin, amitől kinyitotta szemeit:
A nagymama galambjai megrázkódtak és gyönyörű angyalokká váltak, átsuhanva a csillagos égbolton. A hópelyhek kavarogva követték őket, mindenütt csengettyű és karácsonyi angyali ének hangzott. Az erdő állatkái mind odasereglettek, és kedvesen üdvözölték a kislányt és nagymamáját. Minden szikrázóan fénylett. Erika szóhoz sem tudott jutni a szépséges látványtól.
- Látod, kicsi unokám! A szeretet és a karácsony szelleme immár köztünk él! Titkon minden ember szívében ott van, nincs ebben semmi varázslat! Csodák pedig léteznek.
(Az illusztrációk a szerző alkotásai.)
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva
2025. február 23. vasárnap 15:00
Lovagok és udvarhölgyek…