A kisember a felhőbe megy. Kiállításajánló

A vár kortárs galériájában októberben két német művész mutatkozik be. Egy szobrász és egy festőművész, akiknek az alkotásai a térben egyensúlyba kerülnek. A kiállítás címe azonban ennél többre utal, a személyesre és a társasra.

Egymásra halmozott ládák tetején egy hatalmas széken ül egy ember. Király lehet, korona van a fején. Lábát keresztbe teszi és valljuk be, nagy a feje, és ehhez képest még nagyobb a fejdísze. A széken mégis kétszer elférne még ez a pici ember. A cím szerint a Nagyzolást láthatjuk itt.
Mégis kinek a nagyzolását? A királyét, aki nem érdemli meg, hogy az legyen. Vagy a mi nagyzolásunk, mert úgy érezzük, nekünk jár az, ami éppen akkor ott van. Mások szerint nem persze. Meg is sértődünk. Még jó! A tekintélyről beszélünk, melyről legtöbbször tudjuk, mögötte sok minden állhat, de valós tett és őszinte törekvés ritkán. Andreas Futter német szobrász kisplasztikáival többek közt ezt üzeni nekünk a sárvári várban látható kiállításán.
A tér minden pontján apró figurák néznek el a vállunk felett. Egymással vannak elfoglalva, vagy magukkal, de velünk nem törődnek, a szemünkbe nem néznek. Mi szemlélői vagyunk az ő világuknak, ami mégis a miénk.
Nem néznek a szemünkbe, mégis üzennek nekünk ezek az apró figurák. Például a boldogságról, melyhez küzdelmen keresztül vezet az út. Az út viszont néha kanyargós, sőt tekergős, nyaktörő pálya az. Rajta végig menni, gurulni mégis csak optimistán lehet. Különben egyből jön a szakadék.
A tárlaton több királyfigura fordul elő, trónon ül, méltóságteljesen vagy sértődötten. Máskor egy kézre áll, vagy leszáll a magas trónról és lóbálja lábait. Ellentmondásos figura? Vagy ő is egy ember? A király bizony mi vagyunk. Mi vagyunk életünk királya. Más és más szerepekben, melyekből összeáll az élet és összeállunk mi. De mindig esendően, nem monumentális szoborba faragva, csupán kis bronzokba öntve.
Andreas Futter alkotásai kedvesek, sokan mondanák, cukik. Küzdenek rendesen, segítenek és visszatartanak, húzzák a kötelet, tekerik a pedált, mennek előre vagy körbe körbe, repülnének a pegazussal, a léggömbbel, de a föld mégis viszonyítási pont marad. A föld, az élet. Aztán egyszer mégis elszakadunk és akkor a felhők közé növünk. Nem repülünk, a kis bronz emberke naggyá lesz, eléri a felhőket, ruhája színessé válik. Kékké, mint az égbolt, mert jól megy a felhő fehérségéhez.

A szobrász naggyá tévő kis világába hasít bele Rose Stoll festőművész színes és fekete-fehér képeivel, festményekkel, grafikákkal. Színfoltok, kanyargó vonalak, egymásba szövődő és olvadó képi világok. Egy művész vívódásai, nem másokkal, nem a külvilággal, hanem saját magával. Ha rendezi a dolgot ott bent, akkor majd jöhet a kint, a kívül. Fáradságos munka, de meg kell tenni. A képek a sárvári galériában ennek a belső küzdelemnek, vívódásnak a lenyomatai.
Utazások színes emlékeit is láthatjuk, Nepálból, Görögországból. Romantikus úticélok romantikus álmokkal. Mintha otthon hagyhatnánk gondjainkat, kétségeinket, mert a távolság legyőzi a bensőt. Nem. A festmények színesek, mégis feszültségekkel telve. A kérdéseinkre nem messzi tájakon kapunk választ.
Depresszió. Egy színekkel teli kép címe. A külvilág ezt látja, a felszínt, a fények furcsa játékát. Nem veszi észre a mögötte megbúvó világtól távolodást, az érdektelenség egyre növekvő űrjét.
Két világ egy térben a Galeria Arcis októberi kiállításán. Az ember hétköznapjai, mozaikjai, kérdések, gyötrődések, de az ellentétekben ott lévő harmónia is. A világ végül egyensúlyba kerül. Nem nélkülünk, hanem velünk.
Szívvel ajánljuk a kiállítást mindenkinek.

Egyensúly

Rose Stoll festőművész és Andreas Futter szobrászművész kiállítása a Galeria Arcisban
A tárlat 2019. november 3-ig tekinthető meg.