Mi vagyunk a huszárok!

Állandó kiállítás

Az állandó kiállítás nemcsak végigvezet a huszárság történetén, fordulópontjain, hanem felidézi a legmagyarabb fegyvernem mindennapjait, hagyományait. Egyenruhák, szablyák, lőfegyverek mellett kitüntetések, festmények, sportdíjak mondják el a huszárok történetét.

Minden kiállított tárgy egy külön történet, mely a huszárokról, a lovas katonáról szól. A fegyvertörténeti rész a török elleni küzdelmek korát mutatja be, amikor a huszárok pontosan tudták, hogyan kell harcolni az új és félelmetes ellenséggel. Ekkor jöttek létre azok az alapok, melyek a következő évszázadok során meghatározták a fegyvernem harcmodorát, fegyvereit, egyenruháját. A panyókára vetett mente, a dolmány, a nadrág színei, a csizma, a tarsoly, mind olyan viseleti darab, mely ugyan sokat változott az idők folyamán, de mindig jól láthatóan beazonosította viselőjét. A kiállítás eredeti és hű másolati darabjai részletesen bemutatják az egyenruhák fejlődését, de egyben a szablyák különféle típusait is. Az első világháborúban ugyan lecserélték a színekben pompázó egyenruhákat, mert azok kiváló célpontot jelentettek, de a tisztek ruháján még egy ideig láthatók voltak egyes viseleti egységek, többek közt a zsinórozás. Néhány év múlva azonban már a magyar katona egységes egyenruhát viselt. A kék szín a gallérhajtókán sem csak a huszárok kiváltsága volt. 

A képzőművészeti alkotások kedvenc témája volt a csatában harcoló huszár, vagy a lovát ugrató lovas ábrázolása. A metszetek, olajfestmények, akvarellek alkalmat adnak arra, hogy megismerjük olyan részleteket, melyek segítségével jobban el tudjuk képzelni, mit is jelentett katonának lenni.

A sárvári huszárkiállításon számos egykori huszárezred emlékei láthatóak, de az alapokat a leghosszabb ideig, a több mint két és fél évszázadig fennálló Nádasdy huszárezred tisztikara rakta le. Az első nagyobb gyűjteményi egységet 1983-ban adták át a múzeumnak, mégpedig a tiszti étkezde tárgyait. A külön teremben bemutatott emlékek között a huszárezred tulajdonosainak és parancsnokainak portréit tekinthetjük meg, de ugyanitt láthatók az első világháború tiszti hősi halottainak képmásai is. Az ezred parancsnokai közt találjuk a Szarajevóban 1914-ben meggyilkolt trónörököst, illetve testvérét, Ottó főherceget. Utóbbi aranyozott étkészlete szintén megtekinthető a kiállításban.

A huszárokat nemcsak egyenruhájukról ismerték fel, vagy az oldalukon látható szablyáról, hanem a bajuszról is. A 18. század második felétől kötelező volt a huszárok számára a bajusz megnövesztése. A szakállt ugyanakkor tiltották abból a megfontolásból, hogy közeli küzdelemben esetleg az ellenség végső érvként megránthatja az áll szőrpamacsát. A végzetes figyelemelterelés akár a küzdő katona életébe is kerülhetett. A kiállítás ablakai a Nádasdy huszárok bajuszviseletének változatos világába engednek betekintést.

A társezredek, mint a Radetzky huszárok, a szombathelyi 11-es huszárok emlékei szintén a kiállítás részei. A jász-kun huszárezred, a Hadik, az Árpád huszárok szintén a magyar hadtörténet fontos részét alkotják, a hozzájuk köthető tárgyak az ő történelmükre vet fényt. A világháborúk fordulópontot jelentettek a huszárok történetében, melyről szintén egy-egy külön teremben tájékozódhatunk. A két háború közti időszakban a lovassport alapozta meg a huszárok hírnevét, melyet a magyar és külföldi versenyeken elnyert díjak hatalmas mennyisége jelez. Legfontosabb emlék egy berlini bronzérem, melyet Platthy József százados nyert az 1936-ban megrendezett olimpián díjugratásban. A kincstári hangulatban bemutatott sportemlékek ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy a versenypályán küzdő huszárok egyben az életüket a hazájukért feláldozó katonák. A sportban hírnevet szerző huszárok közül többen haltak hősi halált mindkét világháborúban.

Magyarországon csupán Sárváron látható állandó kiállítás, mely bemutatja a huszárok történetét. Egy látogatás erejéig érdemes felidézni azoknak a magyar katonáknak a múltját, akik a török időktől a második világháborút követő évekig meghatározó szerepet játszottak a hadviselésben. Történetük egyben jelzi, hogy képesek voltak alkalmazkodni az egyes korok kihívásaihoz és megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. A köztudatban romantikus elképzelés él róluk, a kackiás bajuszú szerelmes huszárról. A kiállítás ezzel szemben egy reális képet mutat be, mely így sokkal emberibb bármilyen fantázia szülte történetnél.