Emberekről, örömről, reményről, bánatról

Nádasdy-vár

Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozata négy könyvből áll. Aki most kezdené el olvasni, annak szerencséje van, mert nem kell átélnie azt a zavaró tényt, hogy egy-két kötet után újabb éveket kell várni a folytatásig. Én nem voltam ilyen szerencsés.

Az első kötet megjelenése után egyből olvasni kezdtem Maggie Stiefvater könyvét, ami azzal járt, hogy ettem a kefét a folytatásig.

A könyv ajánlója (fülszöveg):

Nem látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szerelme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. 
A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. 
De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. 
Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. 
A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Lenyűgöző sorozat! 
Hová kalauzol az elkerülhetetlen halál és egy különös szerelem?

Elárulom: nem oda, amit a terjedelmes és meglehetősen idegesítő fülszöveg sejtet. Az első fejezetet sem olvastam volna el, ha a könyvespolcról leemelt könyv fülszövegének tartalmára koncentrálok. Simán visszacsúsztattam volna a kötetet a helyére. Ezért aki most szintén szájhúzogatva fanyalog, azt arra kérem, adjon a könyvsorozatnak egy esélyt.

Ez a történet nem egy szokványos romantikus tinidráma. A könyv a Szent György vonalakról szól, amelyekből mellesleg Sárvár és Szombathely között is húzódik egy. Ez a könyv az ismeretlen erőről szól, amit nyugodtan nevezzünk mágiának, bár a manipulatív irodalomban elcsépeltebb kifejezést kitalálni sem tudnék rá.

Maggie Stiefvater minden szereplője erős és feltűnő személyiség. Stiefvaternek elhiszem, hogy ezek a fiúk és lányok, apák és anyák, gonoszak és jók valahol léteznek a világban (mondjuk Henriettában, Nyugat-Virginia kellős közepén), csak épp az a szerencse ért bennünket, hogy egy icipici betekintést nyerhettünk a nem mindennapi életükbe.

A Hollófiúk nem könnyed esti olvasmány. Persze adott benne a csoda, ami mindenkit elvarázsol és ábrándozásra késztet: létezik ebben a világban egy fiú, aki ki tudja lopni az álmaiból a tárgyakat, az élőlényeket, és azok úgy működnek, ahogy az álmában megálmodta őket.

Elképzelhető, hogy ébredéskor kihúz magával egy autót, aminek a motorháztetője alatti tere üres, a jármű mégis működőképes. Máskor egy kenyérpirító kerül elő, ami teljesen hétköznapinak tűnik, de sosem kell áramba dugni, hogy működjön. Ez a fiú néha különös, kék színű virágokról álmodik, furcsa gyümölcsökről, kedves, idegen nyelvű árva lányról, aki az erdei fák között rejtőzik, és sosem öregszik.

Máskor viszont az álom rossz. A rémálmok borzalmas lényei gonoszak és vérszomjasak, és ha egyszer életre kelnek, az álombéli tolvajt az álmon túl is követik…

A tolvaj neve Ronan Lynch. Árva, dúsgazdag, önpusztító és tele van fájdalommal. A rajongásig imádott, mindig meséket és csodálatos történeteket mesélő apja hullájára a garázsuk mellett lelt rá néhány évvel korábban. Valaki szétverte a férfi koponyáját egy csavarkulccsal.

Senki sem tudja, hogy ki tette, csak Ronan bátyja, de ő nem beszél róla. Okkal. Mindannyiuk biztonsága érdekében. Ronan szerint inkább gyávaságból. Az apjuk üzletember volt, sokat utazott, sokféle emberrel állt kapcsolatban. Eladott nekik ezt és azt, csodálatos dolgokat, olyan tárgyakat, amilyenek a természetben nem kellene, hogy létezzenek.

És egy nap több vevőnek is beszélni kezdett egy titokzatos eszközről, amelyikért bárki ölni tudna. Egy eszközről, ami képes rá, hogy a legvadabb álmokat is valóra váltsa… Amikor a vevők rájöttek, hogy a férfi ugyanazt az eszközt elígérte valamennyiüknek, egyikük felbérelt egy bérgyilkost és beváltotta a régen ígérgetett bosszút. Ez a könyv Ronan apjáról szól.

Ez a könyv Richard Ganseyről szól, a nagyreményű szenátor asszony fiáról, aki allergiás a méhcsípésre, és egyszer, gyerekkorában belehalt egy méhraj támadásába. Akkor hogyan élhet még mindig? Elképzelhető, hogy úgy, hogy a szerencsétlen eset idején egy Ley-vonal mentén sétálgatott.

Gansey nem tudja, miért kapott még egy esélyt az életre, de azt tudja, hogy kitől kaphat választ. Felteszi rá az életét, hogy megtalálja egy halott király sírját. Owen Glendowerét. A király állítólag nem is halott igazán, csak alszik, és aki felébreszti, az választ kap a kérdéseire. Így keveredik Gansey Henriettába, ahol Ley-vonalból akad egy pár. Itt ismerkedik meg a különc Ronan Lynchel, Blue-val a furcsa lánnyal, aki jósnőkkel lakik egy kommuna-szerű házban, és akit szokatlan átok gyötör: csókjával meg fogja ölni az igaz szerelmét.

Ez a könyv Adam Parrishről szól. A henriettai szegény fiúról, aki túl okos, hogy elviselje a saját igazságtalan és sehová sem vezető sorsát. Az apja által folyamatosan bántalmazott és lelkileg megnyomorított fiú azonban sokkal erősebb annál, hogy csak úgy feladja az álmait.

Három munkahelyen dolgozik egyszerre, szinte soha nem alszik, és abba az elitiskolába jár a hollófiúkkal, ahonnét egyenes jegye lesz Amerika bármelyik jó nevű egyetemére. Nem hagyja eltántorítani magát a céljától, mert tudja, ha nem sikerül – neki vége. Azt, hogy mennyire igaza van élete szomorú végkifejletével kapcsolatban, csak lassan értjük meg.

Nem Adam sérülései nyomán döbbenünk rá, bár akárcsak az iskolatársai, mi is láthatjuk valamennyi kék-zöld foltját, ütések nyomát a testén, a lelki kínzás nyomait a viselkedésén, ha nem is napról napra, de oldalról oldalra. Akkor derül ki, hogy az igazi gonoszság az elvakult, eltunyult, szűklátókörűségben és csökönyös kishitűségben rejlik, amikor megismerjük Robert Parrish személyét, Adam apjáét.

Nem tudom eldönteni, ki a megvetendőbb karakter a történetben: az apa vagy a gyáva, felfoghatatlanul közömbös anya, aki egyszerűen szemet huny afölött, ami a saját házában, a jelenlétében a fiával történik.

Adam egyetlen szerencséje, hogy találkozik Ganseyvel, és rajta keresztül Ronannel. A barátság erőt tud adni és még valami mást, megvilágosodást. Hogy senki sem köteles eltűrni, hogy az bántsa, akiben a világon a legjobban kellene bíznia. Hogy amit az apja művel vele, az nem részeg indulat, az valami annál is ijesztőbb és mélyebb jelenség. Hogy a bántalmazás nem a szeretet jele. Hogy ha valaki akkor érez elégtételt, ha a másik szenved, akkor ott valami nagyon félre siklott. Ez a történet a családon belüli erőszakot az élet törvényszerű velejárójának tartó vak és süket szomszédokról szól.

Ez a történet Noahról szól, akiről sokáig csak annyit tudunk, hogy kicsit sápadtabb a kelleténél, halk, és hirtelen tud eltűnni, majd újra megjelenni. Hogy néha szomorú. És hogy senkivel sem kommunikál a Hollófiúkon kívül. Arra sem Gansey, sem Adam, sem Ronan nem emlékszik pontosan, hogy Noah mikor csatlakozott a kis társaságukhoz, de egyszer csak ott volt…

Ez a történet Blue Sergantről szól. A lányról, aki pont annyira előítéletes a gazdag fiúkkal szemben, mint a gazdag fiúk a szegény lányokkal szemben. A furcsa hivatású, csupa nőből álló családja óva inti őt a Hollófiúktól, hisz a kártyák szerint igazi katasztrófa közeledik Henrietta felé, és ebben Blue-nak is szerepe lesz. Amikor pedig Blue életében először találkozik Ganseyvel, már tudja, hogy látta valahol a fiút, csak épp másik létezési formában: holtan, Szent Márk éjszakáján.

Ez a történet Szürkéről szól, a bérgyilkosról, aki évekkel korábban megbízatással érkezett a poros Henrietta városába. Fel kellett kutatnia valamit. Ez a valami a szerencsevadászok és okkult tárgyak gyűjtőinek legnagyobb vágya volt. Bármit megtettek volna érte, hogy megkaparinthassák, bár senki sem tudta, hogyan néz ki, és mit kell pontosan keresni.

Szürke akkor rábukkant az állítólagos eladóra, és miután nem sikerül megegyezni vele, egy csavarkulccsal szétverte a fejét a saját garázsa előtt. A mágikus eszközt azonban sehol sem találta, ezért most, évek múltán visszatért Henriettába, hogy tovább keressen.

Amikor rádöbben, hogy az eszköz, amit mindenki meg akar szerezni, valójában egy kamasz fiú, mélységesen megrökönyödik. Szürke sok minden, de nem emberrabló…

Ez a történet Aurora Lynchről szól, Ronan anyjáról, aki azóta alszik csipkerózsika álmot, amióta Szürke megölte a férjét. Auróra maga is olyan volt, mint egy álom: gyönyörű, jóságos, kedves, vidám, telis-tele szeretettel és odaadással a fiai és a férje iránt.

Ez a történet Henriettáról szól, az isten háta mögötti kisvárosról, aminek határában egy szép napon megjelenik egy erdő, ami korábban nem is létezett. Cabeswaternek keresztelik el. Cabeswaterben a fák néha beszélnek egy latinhoz hasonló nyelvet, amit csak Ronan Lynch ért, de csak akkor, amikor álmodik.

Cabeswaterben az idő néha megbolondul, és olyan dolgokat mutat, amik csak évek multán kellene, hogy odakerüljenek, és olyan dolgokat, amik már rég nem is léteznek. Cabeswater talán a világ legveszélyesebb helye, és lakik benne egy árva lány, aki megbújik a fák mögött…

Jó szívvel ajánlom a könyvet tizenhat éves kortól.

A halál, a misztikum, a csalódás, a gonoszság természetesen fiatalabbak számára is érthető, de a könyv mögöttes üzenete már nem feltétlenül élvezhető némi élettapasztalat nélkül.

A könyv nyelvezete nem a legegyszerűbb. Az eredeti angol szöveg maga is komplikált és az angol véleményírók szerint nehezen olvasható. A magyar fordítás néhol pontatlan. Néhol kifejezetten részrehajlónak érzem – ami még soha nem tűnt fel más könyvek fordításának olvasásánál. A fordító gyakran kiszólt a szövegből, és elárulta az olvasóknak, hogy mely karaktereket kedveli, és melyeket nem. Mindezt árnyalatnyi jelzősítéssel teszi, ahol nevet szerepel az eredeti szövegben, ott nála a röhög jelenik meg, ahol a sovány, ott a gebe, ahol kedves, ott a cukormázas. A fordítás eklektikus példája a jogi sugalmazásnak ‒ ez utóbbit természetesen magam is csak viccnek szánom. (Ugye mennyire idegesítő, amikor a szerző vagy fordító kidumál a szövegből? :D)

Aki azonban a könyv felsorolt problémáin át tudja verekedni magát, az garantáltan kedvelni fogja a történetet. Olvassátok, kölcsönözzétek ki, vegyétek meg. Mindenkinek más élményt nyújt majd a történet – ezért szól annyiféle emberről, annyiféle örömről, reményről és bánatról.