2020.10.30
Életének 70. évében hunyt el a Városi Művelődési Központ egykori igazgatója. Tizennégy éven át vezette Sárvár kulturális intézményét. Meghatározó programok kezdeményezőjeként tette ismertté nevét nemcsak a városban, hanem a régióban is.
Amikor visszatekintünk egy életpályára, sokszor feltűnik a gyors változások és megállapodások érzékeny ritmusa. Pista váratlanul lett a vezetÅ‘je az akkor még a Korona Szálló épületében működÅ‘ Városi MűvelÅ‘dési Központnak 1974-ben. Váratlanul. Átsuhanunk ezen a kifejezésen, de megélni, átélni és túlélni nem olyan egyszerű. Találkozni a tapasztalt munkatársakkal, akik azt sem tudják, ki vagy, miért pont te és még számos kérdés.
Így kezdÅ‘dött egy közel másfél évtizedes sárvári vezetÅ‘i pályafutás. 1988-ban Sárvárról Szombathelyre ment dolgozni. Minden nap kisétált a vasútállomásra, majd vonatra szállt és onnan újra egy kis séta a megyére. Így mondták ezt mindig, hivatalosan elÅ‘ször Vas Megyei Tanács, majd Vas Megyei Önkormányzat. Itt dolgozott, a MűvelÅ‘dési Osztályon, majd a MűvelÅ‘dési és Sport Titkárságon huszonhárom éven át 2011-ig.
A MűvelÅ‘dési Központ fennállásának ötvenedik évfordulóján az intézmény ünnepi kötetében foglalta össze az itt töltött éveket. A Korona Szállóból 1978-ban költözhetett be intézménye a felújított várba. A múzeum a kiállításokat szervezte, a művház pedig a programokat. Szinte minden ötletüket megvalósíthatták.
Örömmel emlegette a három évig működÅ‘ utcaszínházat. A színészek a Színművészeti FÅ‘iskoláról érkeztek rendezÅ‘vel, míg a hátteret Sárváron biztosították, a színpadot, a járási fellépéseket és a közönséget. A sikert jelzi, hogy 1982-ben 1500-2000 ember élvezte a Liliomfi történetét.
Kiállítások sokasága jelezte, hogy a vár nagyszerű kiállítóhely, ahová a festÅ‘k, szobrászok szívesen hozzák el bemutatni alkotásaikat. Hasonlóképp örömmel érkeztek az elÅ‘adóművészek is a nagyszínpadra, vagy bárhová, ahol a várban elÅ‘ lehetett adni műsorukat. Belakták az új helyet. Visszaemlékezésében elégedetten és joggal fogalmazta meg: „Az 1978-at követÅ‘ években azt hiszem olyan kezdeményezések és olyan szakmai munka indult meg a művelÅ‘dési központban, aminek máig ható eredményei vannak.”
Népzenei találkozók, amibÅ‘l kinÅ‘tte magát a Nemzetközi Folklórnapok sorozat, mely jövÅ‘re már a 40. alkalmához közeledik. A Históriás Napok, melyek egy idÅ‘re leálltak ugyan, de éppen most indítjuk újra. De részese lehetett a sitkei Kápolnakoncertek indulásának is.
Nap mint nap a kulturális életben dolgozni nem mindenki tud. Vannak rutinfeladatok, de ami e szakma szépségét adja az az innováció. Mindig szükség van új ötletekre, új gondolatokra. Számtalan ezek közül nem valósul meg, az ötlet elsuhan egy pillanat alatt. Kis részük valósul csak meg, de ez adja az örömet, a rutin felettiséget.
Kutszegi Pista szerencsés volt, majd minden ötlete, csapatának, a sárvári fiúknak majd minden elgondolása megvalósulhatott. Hét évtized, ebbÅ‘l öt évtized a kultúra területén egy változó idÅ‘ben.
Jó élet volt. Isten Veled!
(Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója)
Egy megosztással munkánkat is segÃti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva