Fieszta a város születésnapján a világ közepén

Két napon át több helyszínen ünnepeltük a város születésnapját. Művészek, együttesek, artisták bemutatókkal, koncertekkel hívták a sárváriakat és a turistákat. A programok szervezését a Köszönjük, Magyarország segítette.

Lehetne egy hivatalos beszámolót írni, melyben elmondjuk, hogy a hosszú hétvége bevezető napján, illetve a nemzeti ünnepen öt színpadon szervezett programokat a Nádasdy Kulturális Központ. Hozzátennénk ehhez, hogy a sárvári önkormányzat felkérésére találtuk ki és szerveztük meg a város születésnapjára a programsorozatot, melyre több mint harminc előadó, együttes, artista, író fogadta el felkérésünket. Végül azzal zárnánk, hogy saját erőforrásaink mellett a Köszönjük, Magyarország projekt segítette a megvalósítást.

A nemzeti ünnepen a város polgármestere köszöntötte Sárvár polgárait és vendégeit, majd megszegte az újkenyeret. Sor került a Virágos Sárvárért mozgalom versenyének díjkiosztására is. 

Száraz, tényeket bemutató írás lenne ez. Most mégis néhány bekezdés erejéig máshonnan közelítenénk meg ezt a két napot. 

Amikor vége lett, már aznap este úgy éreztük ez jól sikerült. Jó volt látni az embereket, ahogy az egyik helyszínről mentek a másikra. Ahogy csak úgy sétáltak a gyönyörű tereken. Ahogy beszélgettek, ahogy a színpadon játszó előadóra néztek, ahogy dúdolták a slágereket vagy ahogy táncoltak a várudvaron.

Minden egyben volt, az időjárás, a színek, a világítások. Igazi nyári hangulat volt, amikor egy pillanatra, sőt több órára elfelejtettük a gondokat. Nevettünk, beszélgettünk, koccintottunk. A várból kisétálva ráfordultunk a Hild parkra és átéreztük egy kisváros nagy pillanatát. 

Biztos vannak olyanok, akik most azt gondolják, látszat mindez. Itt egy veszélyes helyzet, amire nem szabad fittyet hányni. Olyan ez, mint mikor a középkorban a végzetes kór árnyékában hatalmas ünnepeket rendeztek. Ne is folytassuk. Nekünk, akik ott voltunk, mindez eszünkbe jutott, juthatott, de jó volt átélni a pillanatot. Ezt köszönjük mindenkinek, a fellépőknek, segítőinknek, támogatóinknak, de leginkább közönségünknek. A sok ismerősnek és ismerős ismeretlennek, ismeretlen ismerősnek.

Ódor Viktória, a Nádasdy Kulturális Központ munkatársa a következőket mondta a két nappal kapcsolatban. „Egy szervező számára a legjobb érzés végig menni rendezvénye helyszínein, és látni, hogy az emberek élvezik azt az időt, amit ott töltenek. Nagyon szívmelengető volt látni, hogy az olykor borús helyzet ellenére, mennyi felderült arccal találkozhattunk az elmúlt napokban. A fellépők ugyanúgy lelkesek és vidámak voltak, mint a közönség, akik hangos tapssal és önfeledt nevetéssel jutalmazták a szereplőket. Az égiek is mintha megérezték volna, hogy ebben a pár napban nincs helye a szomorkodásnak, hiszen elbújtak a felhők és napsütés, jó idő volt az ország születésnapján.”

Borsos Dóra munkatársunk így élte meg a város ünnepét. „A Könnyűzenei színpadon két napon át kicsiben, de ugyanaz a hangulat volt jelen, mint előző években a Posta téren. Nagyon jó volt látni a sok ismerős arcot, a beszélgető társaságokat, a zenészek felszabadultságát, hogy újra színpadon lehetnek. A közönség pedig ki tudott lépni a hétköznapokból, hogy néhány órán át gondtalanul élvezzék a nyarat. Kicsit minden helyrebillent, újra a megszokott volt a nehéz helyzet ellenére is és ez szerintem mindenkit feltöltött.”

Takács-Reichardt Gabriella hasonlóképp fogalmazott. „Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy majd minden helyszín összes fellépőjének a produkcióját legalább néhány percig láthattam. Fényképes dokumentációt kell ugyanis adnunk a Köszönjük, Magyarország programnak. Hivatalosan a fellépőket kellett megörökítenem, de a közönséget is nagyon jó volt fotózni. Egymásnak örült a művész és közönsége. Mosolygós arcokat láttam, sőt nemegyszer azt a könnycseppet is a szemek sarkában. Az öröm pillanatai voltak ezek. Jó volt mindebben részt venni, szervezőként és közönségként egyaránt. Megerősítette ez a két nap, amit korábban is tudtam, jó itt élni.”

Molnár Andrea, a program főszervezője is összefoglalta gondolatait. 

„Fontos, hogy hitelesek legyünk, de ez keveset ér, ha nem jut el a nagyközönséghez. Mindenkinek, de nekünk, a kulturális élet szervezőinek különösen fontos szerepünk van abban, hogy lehetőséget biztosítsunk városunk, országunk, nemzetünk és világunk érzéseinek minél szélesebb megismeréséhez.

Hogyan lehet a kultúrát definiálni egy érzelmi köteggel, csomaggal? Nézzünk végig bátran a várhídon, udvaron, parkokban sétáló emberekkel és kövessük őket figyelmesen. Mit keresnek? Mi változik, amikor megpillantják a kisszínpadot a parkban? Amikor rájönnek, hogy választási lehetőséget kaptak, hol mit és mennyit hallgatnak a nagyszerű zenéből? Sokan megkeresték az irodalmi színpadot a lugas alatt, kerestek gyermekkoncertet, érdeklődtek a stand up és akrobatika iránt, sokan táncoltak a középkori világzenére, de keresték az alternatív hangzást, rockot, pop-zenét is az elmúlt hét programjai között. 

Volt egy pont, amikor féltünk az esőtől – minden éven félünk –, aztán egyszer csak győzött a kíváncsiság, a látvány és hangzás utáni vágy, és már nem számított, jön-e felhő az égre. Ahogy mi, szervezők is követtük a közönséget a színpadok között, gyakran láttunk izgalmas, vicces vagy megható jeleneteket. Otthon éreztük magunkat Önök között. Nem csak egy maroknyi barát, hanem mindenki között.

Az első nap műsorismertető szövegébe beleszőttük, hogy nekünk, akik itt élünk, Sárvár a világ közepe. A régi, inkább gyerekeknek szóló találóskérdés – hol van a világ közepe? – ártatlanul arra intett bennünket, minden talpalatnyi-lépésnyi föld fontos a világon, mert ahol épp te állsz, csak ott lehetsz jelen, csak ott lehetsz fontos. 

Szerettük volna, ha az elmúlt napok alatt mindenki fontosnak érzi magát. Ha rájön, hogy még a legsietősebb szervezési izgalmak, szerényebb anyagi lehetőségek, vírus, bárminemű érzékenység vagy marginális kérdések ellenére is végig Önökre gondoltunk. Mit fognak látni, mit fognak hallani, mit tapasztalnak meg egy kis város, nem is olyan kis kulturális kínálatából?

Olyan sok kincsünk van, hogy a következő év jelmondata talán majd ez lesz: szeretnénk, ha sokan szeretnének ezeken az alkalmakon velünk lenni! Esti fények között, zenés lombok alatt, hűvös macskaköveken táncolva, színes esti korzón, kávézók nevető hangjaiban. A Konyha zenekar soraival mindezekre rákontrázva – mégis csak ők a profi dalszövegírók:

Hol lehet az a hely, ami hazavár?

Polcokon csak a csend,

bögrékben csak a nyár

Végtelen réteken elkísér majd az ég

Idő, idő, idő van elég!”

Egy új ötlettel álltunk elő. Ne egy helyszín legyen és ott minden szóljon. Inkább több színpadot építünk, ahol különféle stílusokat mutatunk be. Zenében, táncban és prózában. Kis koncertek a vár körül, nagyok a várudvaron.  

Az elmúlt két év tapasztalatai, visszajelzései is segítettek abban, hogy a vírushelyzet miatt bevezetett korlátozásokat akár a javunkra is fordíthatjuk. Van, akinek a rock, másnak a disco, míg másnak a világzene, népzene jön be. Sokan inkább a csendes, elmélyültebb zenét szeretik, vagy épp ellenkezőleg a kemény, szókimondó metált. 

Most látjuk, mindez megoldható. Az idei rendezvényünk kísérlet is volt. Biztos, hogy jövőre itt folytatjuk, nem ott, ahol tavaly befejeztük. (tzb)