Ez most komoly? Zene volt a várban!

A hétvége két napján a komolyzene és általában a zene iránt érdeklődőket vártuk a Nádasdy-várba. Gyerekek és felnőttek járták be a helyszíneket és hallgatták közösen a muzsikát.

Szeretnénk betűként szedve megvillantani az első két mondatban olvasható szöveget, akár a kémfilmekben, krimikben, ahol élénkzöld mozaikkal adja ki a nagyszerű történet vázlatát a filmpilot nagybekezdésében. Történt valahol: ZULU, és valamikor: akár egy messzi, messzi galaxisban. De Sárvár élete nem mozi, és a sztárallűr sem igazán illik ehhez a kellemes hangulatú, bárkit, bármikor mégis elvarázsoló kisvároshoz. Ami viszont illik hozzá, az elérhető és kézen fogható módon kíván bekapcsolódni a hétköznapjaiba. Csakis Önön múlik, enged-e a csábításnak.

A Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsora két órán át zajlott a Nádasdy-vár kamaratermében, és csak azért nem fértek be még többen a súlyosan teltházas koncerthez, mert akkor még féltünk az esőtől, és inkább egy kipróbált, bevált zárt termet választottunk a tehetséges gyermekek előadásához.

Önmagában megérne egy csodálatos regényt az a megannyi érzelem, izgalom, készülődés, meghatottság, melyben e két órában részünk lehetett. A gyermekek őszinték, a munkájuk és felkészítő tanáraik igyekezete tapintható és hallható volt. Senki sem hinné el, milyen sok tehetség lakik ebben a kisvárosban és annak környékén. Ha bárki azt gondolja, a gond, a baj, a szürke mindennapok taposómalma az, ami elég erős, hogy legyűrje a tisztánlátás és kitartás oldalát, az téved: itt látszott, ezen a koncerten mindenki érezte, hogy miért érdemes, és nem csak érdemes, hanem kell, muszáj hajtani, lépni, mosolyogni, csinálni, de legfőképp megmutatni! Fantasztikusak voltak a gyermekeink. Remélem, olvassák e sorokat ők is, vagy szüleik, tanáraik: köszönet érte, a munkájukért, és csak azért, mert hisznek magukban, egymásban, a zenében.

17 órától a Sárvári Vonósok koncertje következett: szó szerint a várkertben, mivel olyan sokat rimánkodtunk a finom napsütésért, hogy közösen jobbnak láttuk a színpad helyett egy árnyas fa árnyéka alá csalogatni a zenekart és hallgatóságát. Meglepően meghitt, családi hangulat alakult ki a Várkertben, miközben a közönség száma egyre csak nőtt, nőtt, végül a legimprovizatívabb, várfal-sarkokat is közönségtérré alakító vendégek feltalálták magukat. Elbújtunk a nap elől, de vonósok remek játéka mindenhová elért. Több mosolygós, elérzékenyült, egymásra nevető embert láttunk ebben az egy órában, mint azelőtt egy hét alatt. Klasszikus darabok, filmzenék, amiket nem lehet megunni, amikhez mindig fűződik egy emlék, egy fontos pillanat: a Kovács Éva által vezetett Sárvár Vonósok egyszerűen értenek hozzá, mikor, mihez „nyúljanak hozzá”, hogyan kanyarítsák a zenei színt, amiben nincs idegen, csak ismerős, jóbarát, fontos és mély érzelem.

18.30-tól Kalmus Felicián várta a vendégeket a Várkert Színpadon. Sokan abban a pillanatban döbbentek meg, hogy bár ismeretlennek tűnő művész előadására érkeztek, nagyon is ismerik Feliciánt. Ez a szerény, ám annál tehetségesebb csellista, zeneszerző, producer elhozta Sárvárra a csellózene harmadik dimenzióját. Eljátszotta nekünk a komoly művek szakértőjének virtuózát, a bohó kamaszt, a rockert, a ragaszkodó klasszicistát és a büszke punkot. Viccelődött a közönséggel, mesélt magáról, mesélt arról, ahogyan ő látja a zenét, a világot, arról, ami miatt bármelyikünk irigy lehetne rá: egyszerűen jó volt. A színpadra illet, a várhoz illett, a kellemes szombat estéhez illett. Aki a céltudatosan érkező közönség mellett bekukucskált a várba, az maradt, az tapodtat sem tudott mozdulni a muzsikája mellől. És még nincs vége!

Következett a második nap…

Klasszikus hangszerek a fák alatt…

Május 27-én, vasárnap folytatódott a hétvége. Két fellépő, megannyi izgalmas pillanat. A cikk alján tekintsék meg galériánkat is hétvégén készült képösszeállítással.

A hét utolsó napján még 17 órakor is tűzött annyira a nap, hogy a programok helyét továbbra is a hőségtől minimálisan védő árnyékok holléte határozza meg.

A Savária Rézfúvós Együttes műsora igazi meglepetéssel szolgált. Olyan friss energiával átszőtt és lényegre törő előadást hoztak magukkal Sárvárra, ami mellett az sem tudott elmenni, aki nem célirányosan a koncertre jöttek, mindössze egy sétát terveztek a Nádasdy-várban.

Még a slagból is zene szól! – ez volt a címe a gyermekeknek szóló műsornak, melyben az öt tagból álló banda jelmezeket magukra öltve utánozhatatlan élményt és hatást nyújtva megnevettette és elgondolkodtatta a közönségét.

Nevettünk, mert jól csinálják. Mert minden grimasz, poén működött zenében és a zenén túl is. Az ősember kezdeti ötlete a zenéléshez, a római katona, a harisnyába öltözött reneszánsz előadó, a romantikus opera elemek rózsával és vidámsággal fűszerezve, a slag, ami végül tényleg megszólalt, mind-mind találó pontjai voltak a délutánnak.

Nehéz eldönteni, melyik korszak bemutatása fogta meg leginkább a nézőket, a gyors időutazás kerek egésszé bővült melyet egy tavalyi slágerzene rézfúvósokra átkomponált covere tett egésszé és lezárttá.

A fiúk megígérték, hogy adventkor visszatérnek egy hasonlóan vidám, de más tematikájú előadással. Már most várjuk őket, mert lehet, hogy a koncert gyerekeknek szólt, de mi felnőttek pontosan beleillettünk a célközönségbe.

19 órai kezdettel, pontban az esti harangzúgás után szólalt meg a Várkert Színpadon a Kőszegi Vonósok Zenekara. Vegyes témával, barokk, reneszánsz és romantikus zeneszerzők darabjaival érkeztek Sárvárra. A művek között két kőszegi zeneszerző művét is meghallgathattuk.

A zenekar hétköznapokban utánpótlás nevelés és közösségformáló tevékenysége a színpadról is érezhető volt. A zenekar vezetője, Scheer Bernadett mesélt a közönségnek egy-egy mű felcsendülése előtt a darabok történetéről, születési körülményeikről.

Színvonalas előadásuk elektromos hangosítás nélkül, teljesen natúr hangzásban olvadt bele a koraesti vasárnapi nyugalomba, illő befejező akkordként zárva az I. Komolyzenei Hétvégét.

A szabadtéri környezet ellenére a közönség egyetlen pisszenés nélkül hallgatta végig az előadást, amiben az volt az igazán szakrális élmény, hogy a vár falai úgy zárták ki az utcáról beszűrődő zajokat, ahogy átengedték a színpad fölött a zenét a várpark felé áramolni.

Ki tudja, hogy van ez? A vasárnap este természete átadta magát a zene hatalmának.

Jövőre folytatjuk, mert a lendület nem fogy el.