Tarrné Szilárd Erzsébet: Meglepetés

Nádasdy-vár

A meglepetés szó annyiféleképpen értelmezhető, hogy először mindenki az általa elképzelt meglepetésre gondol. Gondolták volna, hogy néha az a legnehezebb, hogy azt az egyetlen egy kívánságot megfogalmazzuk?

Alacsonyan jár a nap. Anya a bágyadt sugarak felé fordítja az arcát. Jóleső melegséget vár, helyette csípős hideget érez. Itt az ősz. Összefogja a kabátját. Siet az óvodába. 

A kisfiú már várja:

- Soká jöttél!

- Most végeztem, kincsem. Mehetünk?

- Mehetünk! 

A gyerek egyszerre felélénkül. Körbe-körbe szaladgál, kipróbálja az udvari padot, végigsimítja a szobor gyerekfiguráit. A meg-meglóduló szél fanyar őszi illatokat hoz. De jó is belegázolni a rozsdaszínű avarba! 

- Apa hol van?

- Még dolgozik.

- Akkor tekeregjünk! – derül föl a Kisfiú.

- Miért is ne! – mosolyodik el Anya is. 

Ez az ő titkuk. Ha Apa nem várja őket, kerülő úton mennek haza. Most különösen jólesik a séta, az egész napi ülés után. A Kisfiú belecsimpaszkodik a táskájába, s húzza, húzza, egyre gyorsabban. A fő utcai játékbolt előtt hirtelen megáll. Anya nevet:

- Hát, persze! Ezért kellett így iparkodni!

A Kisfiú se lát, se hall. Orrát a kirakathoz nyomja. A leleményes boltos csillogó-villogó, apró, kedves figurákkal zsúfolta tele a portál első sorát. Van mire rácsodálkozni a bámészkodó, apró gyerekeknek.

- Ezt kérem! Ezt is! Meg azt is! – mutogat jobbra-balra a Kisfiú – Holnap! – teszi hozzá a nyomaték kedvéért. 

- Azt hiszem, holnap nem fog menni. De tudod mit? Hamarosan itt a névnapod, arra választunk valami szépet. Aztán üzenünk a Mikulásnak és a Jézuskának. 

- Meg a nyuszinak! – vágja rá a Kisfiú.

- Ó, a nyuszi még messze jár. Egyelőre ez a három alkalom is elég lesz – sóhajtja Anya, s kíméletesen kivonja gyermekét a kirakat hatása alól.

Sétálnak tovább. A cipőboltnál Anya cövekel le. Szeme egy pár bordó csizmán akad meg. Csinos darab. Kecses orr, félmagas sarok, szolid dísztűzés és ráncolás. 

„Muszáj lesz téli lábbelit vennem. Ez éppen megfelelne.” – gondolja.

Tekintete az árcédulára téved. Húha! Most nem futja rá. A gyes alatt – enyhén szólva – megrendült a családi költségvetésük. Most, hogy munkába állt, kezdik összeszedni magukat. Talán, a következő fizetés után magára is gondolhat. 

- Éhes vagyok! – nyafogja a Kisfiú – Menjünk haza!

Végre szombat van! A kávé illata lustán húzódik be a nappaliba. Apa az újságot böngészi. 

Anya a csizmáról áradozik:

- Olyan kényelmesnek látszik. Naponta hordhatnám. A fazonja mégis ünnepi. Minden alkalomra ideális. 

- Aha! – dünnyögi Apa, a sportrovatba feledkezve.

- Elmegyek és felpróbálom. Ha megfelelő, fizetés után megvenném. 

-  Jó, jó! – feleli Apa. Örül, hogy legalább egy darabig csend lesz a lakásban, és nyugodtam áttanulmányozhatja a tabellát. 

Leesett az első hó. Korán kopogtat idén a tél. A gardrób mélyéről előkerülnek a meleg holmik. 

- Ez is rövid? Hiszen kilóg a kezed, lábad! – szörnyülködnek a szülők.

Nincs mese, új kabát, pulóver, bélelt nadrág kell. Több is, hiszen a sárosan és átázva hazaérő gyerekre másnap tiszta ruhát kell adni. 

- Legalább a sapkát és a sálat nem nőtted ki – simogatja Anya a buksi fejecskét. Közben szomorúan gondol a meggyszínű csizmára, ami hiába kelleti magát abban a kirakatban. 

- Karácsonyra meglesz! – fogadkozik Apa – A főnök jutalmat ígért.

- Ránk férne. A túlórákért úgyis csak köszönetet kapsz.

Meghitt, szép ünnepeket tudva maguk mögött, jókedvűen gázolnak végig a park havas útjain. Apa tréfásan megbillenti a szánt, izgalommal kevert örömről árulkodik a nyakig bebugyolált Kisfiú sikongatása. Végre kipróbálhatja a karácsonyra kapott csengettyűs szánkót! Anya elégedetten lépked a nyomukban. Ki tudja, miért érzékenyül el, valahányszor a kipirult fiúkra néz! Topog a hóban. Nem álmai csizmáját hordja, de a bundás bakancs kényelmes és jó meleg. Most erre tellett. Apa prémiumát a kocsi vitte el. Azt ugye, mint munkaeszközt, muszáj rendben tartani. 

A kolléganők csinos holmijait látva, olykor elszontyolodik. Hát még, amikor hallja, hogy ez vagy az a darab mennyibe került! Restellve rejti szekrényébe a maga kínai cuccait.

Amilyen korán jött a tél, olyan sietősen távozik. Februárban már sarjad a fű az óvoda udvarán. Anya hóvirágot, duzzadó rügyeket mutat a Kisfiúnak. Mélyeket szippantanak a tavaszígéretű levegőből. 

Szombat reggel a Kisfiúra Nagymami vigyáz. Apa és Anya vásárolni indulnak.

A cipőbolt előtt Apa megszorítja Anya kezét. A kirakatban tábla: Szezonvégi kiárusítás! 

- Meg szeretnélek lepni. Van egy kis spórolt pénzem. Látod? Ott a csizmád! 

- Az nem az én csizmám.

- Most végre a tiéd lesz.

- De nekem már nem kell az a csizma.

- Nem kell?

- Nem!

- És miért?

- Mert egy kétgyerekes apukának már ne a női csizmákon járjon az esze! Inkább tegye félre a spórolt pénzét, és gyűjtögessen hozzá annyit, amennyit csak bír! 

Apának elakad a szava. 

- Ez biztos? – dadogja.

- Biztos! – jön a mosolygós- könnyes felelet.

Örömtől sugárzó arccal érnek haza. Nagymami szélesre tárja az ajtót:

- Na, hol az a híres csizma?

- Nem vettük meg. Meglepetést hoztunk helyette.

- Mit? – csillan fel a Kisfiú szeme.

- Egy baba ígéretét, aki a te pici testvéred. Azt üzeni, hogy őszre ideér.

- Most hol van?

- Gyere, elmesélem! – Anya és a Kisfiú betelepszenek a gyerekszobába, lekucorodnak a heverőre. Súgnak - búgnak, álmodoznak.

Apa vidáman csóválja a fejét:

- Reggel még azt hittem, hogy én lepem meg valamivel.

- Azért, fiam, a helyedben még ma megvenném azt a csizmát – susogja Nagymami.

- Meg is veszem. Segítesz elrejteni őszig?

Csodálatos az élet!

Még ha csak akkorka is. mint egy babszem. 

Képes megtölteni a szíveket reménnyel, szeretettel és boldogsággal!