2020.12.16
A meglepetés szó annyiféleképpen értelmezhetÅ‘, hogy elÅ‘ször mindenki az általa elképzelt meglepetésre gondol. Gondolták volna, hogy néha az a legnehezebb, hogy azt az egyetlen egy kÃvánságot megfogalmazzuk?
Alacsonyan jár a nap. Anya a bágyadt sugarak felé fordítja az arcát. JólesÅ‘ melegséget vár, helyette csípÅ‘s hideget érez. Itt az Å‘sz. Összefogja a kabátját. Siet az óvodába.
A kisfiú már várja:
- Soká jöttél!
- Most végeztem, kincsem. Mehetünk?
- Mehetünk!
A gyerek egyszerre felélénkül. Körbe-körbe szaladgál, kipróbálja az udvari padot, végigsimítja a szobor gyerekfiguráit. A meg-meglóduló szél fanyar Å‘szi illatokat hoz. De jó is belegázolni a rozsdaszínű avarba!
- Apa hol van?
- Még dolgozik.
- Akkor tekeregjünk! – derül föl a Kisfiú.
- Miért is ne! – mosolyodik el Anya is.
Ez az Å‘ titkuk. Ha Apa nem várja Å‘ket, kerülÅ‘ úton mennek haza. Most különösen jólesik a séta, az egész napi ülés után. A Kisfiú belecsimpaszkodik a táskájába, s húzza, húzza, egyre gyorsabban. A fÅ‘ utcai játékbolt elÅ‘tt hirtelen megáll. Anya nevet:
- Hát, persze! Ezért kellett így iparkodni!
A Kisfiú se lát, se hall. Orrát a kirakathoz nyomja. A leleményes boltos csillogó-villogó, apró, kedves figurákkal zsúfolta tele a portál elsÅ‘ sorát. Van mire rácsodálkozni a bámészkodó, apró gyerekeknek.
- Ezt kérem! Ezt is! Meg azt is! – mutogat jobbra-balra a Kisfiú – Holnap! – teszi hozzá a nyomaték kedvéért.
- Azt hiszem, holnap nem fog menni. De tudod mit? Hamarosan itt a névnapod, arra választunk valami szépet. Aztán üzenünk a Mikulásnak és a Jézuskának.
- Meg a nyuszinak! – vágja rá a Kisfiú.
- Ó, a nyuszi még messze jár. EgyelÅ‘re ez a három alkalom is elég lesz – sóhajtja Anya, s kíméletesen kivonja gyermekét a kirakat hatása alól.
Sétálnak tovább. A cipÅ‘boltnál Anya cövekel le. Szeme egy pár bordó csizmán akad meg. Csinos darab. Kecses orr, félmagas sarok, szolid dísztűzés és ráncolás.
„Muszáj lesz téli lábbelit vennem. Ez éppen megfelelne.” – gondolja.
Tekintete az árcédulára téved. Húha! Most nem futja rá. A gyes alatt – enyhén szólva – megrendült a családi költségvetésük. Most, hogy munkába állt, kezdik összeszedni magukat. Talán, a következÅ‘ fizetés után magára is gondolhat.
- Éhes vagyok! – nyafogja a Kisfiú – Menjünk haza!
Végre szombat van! A kávé illata lustán húzódik be a nappaliba. Apa az újságot böngészi.
Anya a csizmáról áradozik:
- Olyan kényelmesnek látszik. Naponta hordhatnám. A fazonja mégis ünnepi. Minden alkalomra ideális.
- Aha! – dünnyögi Apa, a sportrovatba feledkezve.
- Elmegyek és felpróbálom. Ha megfelelÅ‘, fizetés után megvenném.
- Jó, jó! – feleli Apa. Örül, hogy legalább egy darabig csend lesz a lakásban, és nyugodtam áttanulmányozhatja a tabellát.
Leesett az elsÅ‘ hó. Korán kopogtat idén a tél. A gardrób mélyérÅ‘l elÅ‘kerülnek a meleg holmik.
- Ez is rövid? Hiszen kilóg a kezed, lábad! – szörnyülködnek a szülÅ‘k.
Nincs mese, új kabát, pulóver, bélelt nadrág kell. Több is, hiszen a sárosan és átázva hazaérÅ‘ gyerekre másnap tiszta ruhát kell adni.
- Legalább a sapkát és a sálat nem nÅ‘tted ki – simogatja Anya a buksi fejecskét. Közben szomorúan gondol a meggyszínű csizmára, ami hiába kelleti magát abban a kirakatban.
- Karácsonyra meglesz! – fogadkozik Apa – A fÅ‘nök jutalmat ígért.
- Ránk férne. A túlórákért úgyis csak köszönetet kapsz.
Meghitt, szép ünnepeket tudva maguk mögött, jókedvűen gázolnak végig a park havas útjain. Apa tréfásan megbillenti a szánt, izgalommal kevert örömrÅ‘l árulkodik a nyakig bebugyolált Kisfiú sikongatása. Végre kipróbálhatja a karácsonyra kapott csengettyűs szánkót! Anya elégedetten lépked a nyomukban. Ki tudja, miért érzékenyül el, valahányszor a kipirult fiúkra néz! Topog a hóban. Nem álmai csizmáját hordja, de a bundás bakancs kényelmes és jó meleg. Most erre tellett. Apa prémiumát a kocsi vitte el. Azt ugye, mint munkaeszközt, muszáj rendben tartani.
A kolléganÅ‘k csinos holmijait látva, olykor elszontyolodik. Hát még, amikor hallja, hogy ez vagy az a darab mennyibe került! Restellve rejti szekrényébe a maga kínai cuccait.
Amilyen korán jött a tél, olyan sietÅ‘sen távozik. Februárban már sarjad a fű az óvoda udvarán. Anya hóvirágot, duzzadó rügyeket mutat a Kisfiúnak. Mélyeket szippantanak a tavaszígéretű levegÅ‘bÅ‘l.
Szombat reggel a Kisfiúra Nagymami vigyáz. Apa és Anya vásárolni indulnak.
A cipÅ‘bolt elÅ‘tt Apa megszorítja Anya kezét. A kirakatban tábla: Szezonvégi kiárusítás!
- Meg szeretnélek lepni. Van egy kis spórolt pénzem. Látod? Ott a csizmád!
- Az nem az én csizmám.
- Most végre a tiéd lesz.
- De nekem már nem kell az a csizma.
- Nem kell?
- Nem!
- És miért?
- Mert egy kétgyerekes apukának már ne a nÅ‘i csizmákon járjon az esze! Inkább tegye félre a spórolt pénzét, és gyűjtögessen hozzá annyit, amennyit csak bír!
Apának elakad a szava.
- Ez biztos? – dadogja.
- Biztos! – jön a mosolygós- könnyes felelet.
ÖrömtÅ‘l sugárzó arccal érnek haza. Nagymami szélesre tárja az ajtót:
- Na, hol az a híres csizma?
- Nem vettük meg. Meglepetést hoztunk helyette.
- Mit? – csillan fel a Kisfiú szeme.
- Egy baba ígéretét, aki a te pici testvéred. Azt üzeni, hogy Å‘szre ideér.
- Most hol van?
- Gyere, elmesélem! – Anya és a Kisfiú betelepszenek a gyerekszobába, lekucorodnak a heverÅ‘re. Súgnak - búgnak, álmodoznak.
Apa vidáman csóválja a fejét:
- Reggel még azt hittem, hogy én lepem meg valamivel.
- Azért, fiam, a helyedben még ma megvenném azt a csizmát – susogja Nagymami.
- Meg is veszem. Segítesz elrejteni Å‘szig?
Csodálatos az élet!
Még ha csak akkorka is. mint egy babszem.
Képes megtölteni a szíveket reménnyel, szeretettel és boldogsággal!
Egy megosztással munkánkat is segÃti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva