Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

Fizika-show

2019.04.01

Látványos fizika-show várta a sárvári általános iskolák tanulóit. Első osztálytól nyolcadikig minden korcsoport a fizika törvényeivel ismerkedett, miközben remekül szórakozott. Ahogy mi magunk is. Megtanultuk, hogy csodálatos világ vesz körül minket.

Interaktív fizikaóra a sárvári várban

Legalább négyszer hangzott el a négy előadás alatt a fizika show vezetőjétől a mondat:

Nem, gyerekek, ez nem varázslat!

Tátott szájjal bámultuk a nagytermi színpadon zajló bemutatót, melyben a legegyszerűbbtől a felnőtt felügyeletet azért biztonsági okokból jócskán igénylő reakciókig többféle kísérlet tanúi lehettünk. A gyerekek maguk is szívesen jelentkeztek a kísérletek kipróbálásánál, és élmény volt megtapasztalni, hogy a változó korcsoportok változatlanul tudtak rajongani egy-egy meglepő érdekességért.

Interaktív fizikaóra a sárvári várban

Látni, tapintani, szagolni és nevetni. Ez volt a péntek délutáni előadások fő mottója. A kísérletek zöme otthon is kipróbálható, talán a szülő-eltűntető kísérlet kivételével, aminek a titkát és belső poénját csak a gyerekek értették. Öveges Professzor szelleme ott kísértett a Nádasdy-várban, és már az első osztályosok közül is sikerült lelkes követőket szereznie tudományának. Energiát csiholtunk, dacoltunk a gravitációval, a súrlódással és az optikai csalatkozás színekkel. A fizikai legfontosabb törvényei ezúttal a játékot segítették, és ezért nem tűnt hihetetlennek, hogy a negyvenöt perces bemutatók alatt az idő csak úgy röpült. Felhőt készítettünk palackban, összezúztunk egy fémdobozt csupán a körülöttünk lévő levegő segítségével, kipróbáltuk, miért nem égnek meg a filmekben látható kaszkadőrök lángolás közben, megfigyelhettük, hogyan változtatja a színét egy-egy természetesnek tűnő folyadék, ha kicsit ravaszabb komponenseket használunk, villámláncot alkottunk.

Az elmés játékoknak mindig lesz rajongó tábora. Galériánkban néhány pillanatfotót láthatnak a pénteki bemutató közel 350 fős rajongótárboráról és a színpadi előadásokról.

Képgaléria

Kattintson valamelyik képre a galéria megnyitásához.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Közelgő programok

Iránban két háború között

Könyvtár

2026. április 15. szerda 17:00

Érdekes és látványos…

Freskók közt. Történetek a díszteremről

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 19. vasárnap 14:00 - 15:30

Üzenetek…

15 dal – 15 történet. Luji koncert

Könyvtár

2026. április 20. hétfő 17:00

Dalok, és ami mögöttük van…

Chopin zongoraest Hegedűs Endrével

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 24. péntek 18:30 - 20:00

A lélek hangja

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!