Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

Volt ám torta is, meg csónak is!

2019.10.22

Két olyan estéről számolunk be, melyre méltán vagyunk büszkék. Október 11-én és 18-án este négy zenekar találkozott a sárvári nagyközönséggel a Nádasdy-várban ZenOktóber programsorozatunk második és harmadik állomásán.

Ferenczi Gyuri, Rackák, Magashegyi Undergrund Sárváron

A képek önmagukért beszélnek – de nem közhelyeskedünk, mert a lelkesedés megérdemli, hogy szóban is megemlékezzünk róla. Már csak egy ZenOktóber hétvége van hátra a Nádasdy Kulturális Központ szervezésében, így visszatekintve az előző két hétvégére mesélni szeretnénk a koncertre látogatók vidámságáról, a koncertek remek hangulatáról.
Ferenczi Gyuri tortájáról, amit ő maga szelt fel, és kínált mindenkinek, aki odajárult az asztalhoz.
Elmondjuk, megható élmény volt. A torta finom. A legjobb azonban az egészben mindig a zene, az a varázslat, amit Gyuriék a színpadra emelnek. Az előadásművészet teljesen más, mint a stúdiózenélés – árulta el nekünk Gyuri. Az itt és most – olyan, mint a stand up. A humor születése és a zenész születése nem a színpadon születik, de amit kezdesz a színpaddal, az igenis a te felelősséged. Nincs második vagy harmadik esély. Lesz még koncert, de az egy másik koncert lesz. Egy koncert csak egyszer létezik.
A Magashegyi Undergrund sokszínű zenei üzeneteire válaszüzenetek is érkeztek. Kértük a közönséget, hozzanak papírhajót. Egy asztalnyi gyűlt össze a kis remekművekből. Akad közöttük mini, óriás, színes, fehér, duplán hajtogatott, dizájnolt is. Mindenki Bíborkával akart fotózkodni, mindenki ugrált a zenére, villogtak a fények és kiderült, hogy a nagyterem akkusztikailag nem is rossz hely, csak heló, meg kell tölteni valódi Élettel. Hogy ez hányszor fog sikerülni a jövőben, az tőletek és tőlünk függ. Dolgozzunk össze!
Jöjjenek a képek...

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Program a mai napon

Sárvári advent 2023

Nádasdy-vár

2023. december 02. szombat - december 23. szombat

Várakozással…

Közelgő programok

Remény a csodára

Posta tér

2023. december 09. szombat

A remény…

Az Angelicus Kórus adventje

Posta tér

2023. december 09. szombat 17:00

Énekelj szívből…

A Kanona Band adventi kiskoncertje

Posta tér

2023. december 09. szombat 18:00

Karácsonyi rézfúvósok…

Az öröm ígérete

Posta tér

2023. december 16. szombat

Az öröm…

Regös Együttes

Posta tér

2023. december 16. szombat 17:00

Közös kincs…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!