Történelmi csörte földön, égen

Nyolc magyar író érkezett Sárvárra, hogy bevegyék a Nádasdy-várat és két napon át a történelmi regényekről meséljenek, találkozzanak az olvasókkal és vetélkedőn mérjék össze tudásukat. Volt itt minden: lövészet, kvíz és izgalmas beszélgetések.

Sárváron új fesztivál született, amiből kevés van az országban. Történelmi regények szerzői történelmi környezetben találkozhatnak olvasóikkal. Közben pedig megelevenednek a történetek. A beszélgetések, a különféle bemutatók hozzák közelebb a valóság és a képzelet világát.

Bíbor péntek, fehér szombat. Ezzel a tematikával hirdettük meg július utolsó hétvégéjén a Történelmi Csörtét, és az első program nem is lehetett más, mint egy pódium beszélgetés a vérről. A résztvevői Pusztai Andrea, Puska Veronika, Baráth Katalin, Cselenyák Imre és Szélesi Sándor voltak.

Bár mindannyian más történelmi korokba kalauzolják el az olvasóikat, mégis vannak olyan pontok, melyek mindenképpen összeköti az írókat: az egyik a hitelességre való törekvés. Ha a történet megköveteli bizony kellenek a töményen naturalisztikus ábrázolások egy-egy csatajelenetnél, orvgyilkosságnál vagy éppen kínzásnál.

Viszont ennek soha nem szabad öncélúságba átcsapnia, nem szabad, hogy az író csak azért beleírjon a történetbe egy plusz véres-kardozós jelenetet, hogy önmagának sikerélményt okozzon. Ezek mindig alaposan felépített folyamatok végeredménye.

Szóba került az is, hogy miért ilyen fontos „anyag” az emberi társadalom történetében a vér. Szélesi Sándor kifejtette, hogy szerinte az tehette megkerülhetetlenné a vért, hogy ez az, amivel egy gyilkosság során az ember szembesül valóban azzal, hogy a másik ember élete véget ért. Pusztai Andrea hangsúlyozta, hogy a vér az életet abban az aspektusban is kiemelkedővé teszi, hogy ez az, amivel emberek egymáshoz kapcsolódnak, például családi szinten. A vér a szövetségek alapja is volt, ami a korai időkben felbonthatatlan szövetség volt, és komoly következmények vártak arra, aki megszegte, de még a családjára is.

Szélesi Sándor még kiemelte, hogy a teljesen vér és naturalisztikus ábrázolás nélküli történetek valószínűleg a nagy világégések, például a világháborúk után születettek. Ennek okát abban látta, hogy a háborúk után mindig nyugalomra és olyan történetekre vágytak az emberek, ahol nem kell a háború túlságosan is jól ismert borzalmaival ismét szembenézni.

Cselenyák Imre és Baráth Katalin véleménye is összecsengett abban, hogy teljesen hiteles, korhű és izgalmas történelmi regényt lehet írni, egyetlen csepp vér említése nélkül, de még bizony krimit is.

A beszélgetést követően Cselenyák Imre tartott előadást a kamarateremben Arany Jánosról. Olyan információkkal lehettek az emberek gazdagabbak, amiket nem olyan könnyű fellelni az interneten. Imre elmesélte, hogy sokan megkérdezték Arany Jánostól, miért tud a maga csendes, türelmes személyiségével a mindig provokáló, minden vitába beleálló Petőfi barátja lenni? A költő válasza az volt, hogy az ő költészetét Petőfi legalizálta, ezért mindig a barátjának fogja tartani.

Nem csak Arany Jánosról tudhattunk meg többet, hanem magáról az íróról is. Cselenyák Imre kortárs íróként kezdte a pályafutását, írt pár avantgárd novellát, majd később fordult a történelmi regények felé. Arany költészetét mindig is szerette, így magától értetődő volt, hogy fel fogja dolgozni az életét. Már csak azért is, mert mindkettejük életében fontos szerepet játszott a zene.

Ezen az estén Imre magával hozta a gitárját és eljátszotta Arany kedvenc dalát, egy Petőfi verset, és egy olyan Arany János verset, amit az író zenésített meg.

A péntek estét a Custos Consort zárta egy gyönyörű koncerttel a Mediciek korából, emléket állítva Lorenzo Medicinek, aki nagy pártolója volt a művészeteknek. A zenekar tagjai elrepítették a közönséget a reneszánsz Toscanába. Korhű hangszereik éteri hangon szólaltatták meg a több százéves dallamokat.

A Történelmi Csörte második napján már az időjárás is úgy gondolta, hogy csörtézik picit. Mielőtt azonban rákezdett volna a dörgésre és villámlásra, még egy eseményekben gazdag délutánban lehetett része mindenkinek, aki betért a várba.

Kora délután az írókat vendégül látta a Nádasdy Bandérium a váralján felállított táborába, ahol mindenféle fegyverrel meg lehetett ismerkedni, sőt ki is lehetett próbálni azokat. Az írók mellé látogatók csoportja is csatlakozott, olyannyira belemerültek a történelmi fegyverarzenálba, hogy a végén a hatalmas ágyút is elsütötték. Kétszer is.

A fegyverek hangja végig kísérte a hétvégét, minden bátor jelentkező lőhetett puskával, pisztollyal. Három órától Benkő László előadására lehetett beülni, ami azt járta körbe, miképp szeretettek a honfoglalás korában, milyen szokások szabályozták az életüket. Abba is betekinthettünk, hogy a már kereszténnyé vált Magyarországon a vallás milyen változásokat hozott az emberek társas kapcsolataiban. Milyen komplikált volt például a házas élet összehangolása a vallási ünnepek naptárával.

Dr. Zacher Gábor előadása tovább vitte a felvett fonalat és bevezetett mindenkit a történelem mérgekkel terhes világába, de közben megismerkedhettünk azzal, hogy bizonyos dózisban a mérgező anyagok gyógyszerek is lehetnek. Meg persze az is kiderült, hogy nagyon komolyan foglalkoztak régen is az orvoslással, olykor bizony hajmeresztő módszereket találtak ki, hogy a doktorok segíteni tudjanak kínlódó pácienseiken.

Aztán a nap fénypontjainak egyikeként az írókat egy kvízjátékban próbára tettük. Többek között arra is válaszolniuk kellett, hogy egy-egy regényükben egy adott idézetet ki mondott, vagy éppen lerajzolni, elmutogatni egy híres regényből valamit.

Az első körben Cselenyák Imre, Csikász Lajos, Szélesi Sándor és Benkő László mérte össze az emlékezőtehetségét. A viadalból Csikász Lajos került ki győztesen, ő gyűjtötte a legtöbb pontot. A második körben Pusztai Andrea, Fonyódi Tibor és Baráth Katalin játszott. Ebben a fordulóban Baráth Katalin bizonyult a legügyesebbnek, így ő és Csikász Lajos e cím büszke birtokosai: 

Tollal, karddal és vérrel védelmező udvari írnok, ki szóban és írásban, száz csatában is győzedelmeskedik. Jobb, mint egy udvari varázsló, mert amit az író megír, az meg van írva.  

Eközben folyamatosan zajlottak párhuzamosan is a programok, az írók egymás után mutatkoztak be író olvasó találkozók keretében. A sort Szélesi Sándor kezdte, Baráth Katalin folytatta, majd Fonyódi Tibor zárta, mert időközben megérkeztek a sötét fellegek, hogy ők is csörtézzenek egyet a fejünk felett. Benkő Lászlót azért még sikerült kicsit kifaggatni a vár büféjében többek között arról, hogy miért is írt húsz romantikus regényt, hat különböző női álnéven. A válasz egyszerű: kiadói nyomásra, ami a kezdeti kényszerből remek szórakozássá vált.

A Trónok harca kuckóban megküzdöttek Westeros trónjáért a bátor versenyzők. Nem csak egy egyedi táblajátékot játszhattak, hanem fogós kvíz kérdések is várták a bátor lovagokat, amit végül mindenféle filmes relikviával hálált meg a játékvezető.

A Kazamata mozi pedig mindkét nap várta a bástya hűvösében a történelmi film rajongókat, hogy a napi kalandok fáradalmait egy-egy jó film mellett pihenhessék ki. A vár belső udvara igazi középkori vásári forgatag alakult ki. A jósnő előtt sor állt, annyian kíváncsiak voltak a jövőjükre, a boszorkány sátránál pedig nem csak szerelmi praktikákat lehetett tanulni, hanem egy óriáskígyó is várakozott türelmesen, hogy minél többek nyakába kúszva együtt pózolhassanak egy fényképen. Egy fekete kakas hihetetlen tüdővel megáldva jelezte mindenkinek jelenlétét, az udvar bejáratát pedig egy kedves fekete-fehér foltos kecske őrizte.

Aki lemaradt a két napos irodalmi mustráról az bizony bánhatja, de megsúgunk egy titkot: jövőre is lesz Történelmi Csörte! (bd)