2025. január 22. szerda 17:00
ElőadásÖnismeret, magabiztosság, stresszkezelés, pozitív gondolkodás, mindez az agykontroll segítségével. Korbacskáné Varga Judit előadása a módszerről a könyvtárban.
José Silva mintegy 22 évnyi kísérletezés során jött arra rá – alapvetően azzal a szándékkal, hogy a gyermekeit segítse a tanulásban –, hogy egy ellazult, alvásközeli állapotban, amit alfa állapotnak nevezünk, gyorsabbá és hatékonyabbá válunk a tanulásban, de a testben zajló gyógyulási folyamatok is felgyorsíthatóak és a bennünk rejlő mentális erőforrásaink, mint pl. a megérzések, felerősödnek.
A módszerbe más tudományterületek felfedezéseit is beépítette és így született meg ez a stresszkezelő és elmefejlesztő módszer, amely az 1960-as években indult „világhódító” útjára.
Magyarországon a felnőtteknek 1989 óta, a gyerekeknek pedig 1992 óta oktatják.
Korbacskáné Varga Judit az agykontroll alaptanfolyamot dr. Domján Lászlónál végezte 1997-ben, azóta pedig már több oktatónál frissítette tudását. A módszer gyerekoktatójaként az általános iskolás korosztályt segíti abban, hogy minél jobban tudják kezelni az őket érő stresszt és a mindennapos tanulásban még jobban kihasználhassák az elméjük adta csodálatos lehetőségeket.
A két napos tanfolyam során a gyerekek a felnőtt tanfolyam kb. felét sajátítják el, természetesen interaktív formában, sok játékkal, mozgással és relaxációval fűszerezve.
Szeretettel várunk mindenkit!
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
hétfő - péntek: 10:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 13:00
Január 1-én: zárva
2025. február 23. vasárnap 15:00
Lovagok és udvarhölgyek…