Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Program

Nádasdy-vár Sárvár

Álarcot vált a város

Galeria Arcis

2025. április 11. péntek 18:00

Megnyitó

Csurák Erzsébet festőművésznő munkáiból nyílik kiállítás a vár képzőművészeti kiállítóterében. Az önálló tárlat átfogó bepillantást enged a művész szemléletmódjába, világlátásába.

Csurák Erzsébet kiállításmegnyitója Sárváron

A kiállítás címét Baka István (1948-1995) költő verse ihlette. A háború utáni költőnemzedék egyéni hangot megütő, fiatalon elhunyt költő életműve teljes, lírája magyar költészet.

Álomban című versének néhány sora a kiállítás alaphangulatát adja.


Én az lennék, ki nincs, de léte több,

mint bárkié a létezők között,

mert vanni könnyű – lenni nehezebb

léleknek, földi árnyképek felett.


Csurák Erzsébet már gimnáziumi éveiben résztvevője volt Tokajban annak az alkotótábornak, ahol a hetvenes évek kiemelkedő szellemi képviselői dolgoztak együtt. Ez a közeg olyan szabad szellemi színtér volt, amely meghatározó értékeket és élményeket adott művészi útjához. Ebben a táborban a középiskolások képzőművész tanára Lantos Ferenc volt, aki jelentős hatással bírt későbbi szemléletmódjára és világlátására. 

1982-ben szerzett rajztanári diplomát a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán és Győrbe költözött, majd 1992-ben selyemfestészeti tanulmányokat folytatott Bécsben, a Kronsteiner Haus Művészeti Iskolában. 1993 óta szerepel különböző kiállításokon, galériákban, 1997-ben részt vett Győrben, a Mediawave fesztiválon. 1998-ban létrejött első egyéni kiállítása a győri Zichy-palotában, majd 2010-ben újabb önálló kiállítással mutatkozott be a győri Városi Művészeti Múzeumban. 2011-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nyílt önálló tárlata a fővárosban. Győr város 2021-ben Szent László-díjjal ismerte el.

 
Csurák Erzsébet kiállításmegnyitója Sárváron

Alkotómunkája mellett Győr város kulturális életének is aktív részese volt, a Győri Fesztiváliroda igazgatójaként, de szabadidejében szervezőként részt vett a Mediawave fesztiválban és a Művészetek Völgye stábjában. 1999 óta óraadóként oktat a Nyugat-magyarországi Egyetem győri karán. 

2004-ben címzetes főiskolai docens címet adományoztak számára. Az utóbbi években újra előtérbe került életében a selyemfestés, pedig több mint tíz évig nem foglalkozott vele, csupán fejben. Meglátása szerint egy érési folyamaton kellett, hogy végigmenjen: belső folyamatokon és az idő kamráin, hogy végül megalkothassa egyéni világát. Munkái megtalálhatók nemzetközi és hazai köz és magángyűjteményben.


Álarcot vált a város

Kiállításmegnyitó a Galeria Arcisban 2025. április 11-én, pénteken 18 órakor

A kiállítást megnyitja Diósi István matematikus.

A kiállításon közreműködik Lantos Zoltán hegedűművész.

A kiállítás megtekinthető 2025. május 30-ig.

 

A belépés díjtalan.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

Galériák nyitvatartása

kedd - péntek: 10:00 - 16:00

Január 1-én: zárva

Program a mai napon

Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 11. szombat 18:00

Szenvedély…

Közelgő programok

Iránban két háború között

Könyvtár

2026. április 15. szerda 17:00

Érdekes és látványos…

Freskók közt. Történetek a díszteremről

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 19. vasárnap 14:00 - 15:30

Üzenetek…

Chopin zongoraest Hegedűs Endrével

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 24. péntek 18:30 - 20:00

A lélek hangja

Vármajális koncertek

Nádasdy-vár

2026. május 01. péntek 17:00 - 23:00

Rockmajális…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!