Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Program

Nádasdy-vár Sárvár

Buborék koncert

Nádasdy-vár

2024. június 02. vasárnap 16:30

A zenekar saját szerzeményű dalaival segíti a gyermekek tanulását, a körülöttük lévő világ felfedezését, megértését. Az együttes interaktív műsora a gyerekjuniálison kitekintés a világra a gyerekek szemével.

Buborék együttes a sárvári várban

A zenekar, melyet három alkalommal is Fonogram díjra jelöltek, már öt albumot adott ki és aktívan járja az országot, koncerteket ad vidéken és Budapesten egyaránt, a kis rendezvényektől kezdve egészen a nagy fesztiválokig. Az együttes a Minimax Hajók kedvelt fellépője. 

A fellépések mellett a zenekar több televíziós csatorna gyermekműsorának rendszeres vendége. Vendégcsalogató című dalukat többek között a Minimax gyermekcsatornáról ismerhette meg a közönség. 2017-ben óriási elismerés érte őket, ugyanis Farmon című daluk harmadik helyezést ért el a Nashville-ben (USA) megrendezett Nemzetközi Dalszerző Versenyen. Idén Sárváron láthatjuk őket a Nádasdy-vár gyerekjuniálisán.

A koncertet a Truckfest.hu támogatja.

 

A belépés díjtalan.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Kapcsolódó programok:

Egy jó délután. Gyerekjuniális

Nádasdy-vár

2024. június 02. vasárnap

Találkozzunk egy gyerekeknek szóló családi délutánon, ahol estig játszunk, nevetünk és vigadunk a színpadi meséken, a látnivalókon, és még finomságok is várják a kicsiket.

A Nádasdy Kulturális Központ a programváltoztatás jogát fenntartja.

Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Program a mai napon

Az egészséges életmód alapvető kérdései

Könyvtár

2025. február 19. szerda 17:00

Napról napra…

Közelgő programok

Mátyás király születése napja. Gyerekszínház

Nádasdy-vár

2025. február 23. vasárnap 15:00

Lovagok és udvarhölgyek…

Pá-Pá-Pánik, köszönöm!

Könyvtár

2025. február 26. szerda 17:00

Mondom és mutatom…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!