Könyvbemutató a fák alatt

Kihasználva a jó időt a várkert árnyas lombjai alatt beszélgettünk az Athenaeum Kiadó két szerzőjével, Bíró Szabolccsal és Benyák Zoltánnal. Szóba került a regényírás szépsége és technikáka, de a napirend is, ami szintén fontos egy író számára.

A májusi ég végre nem komor viharfelhőkkel figyelte a Nádasdy-várban zajló eseményeket, hanem gyönyörű napsütéssel örvendeztetett meg mindenkit, aki eljött a dupla könyvbemutatóra. Bíró Szabolcs és Benyák Zoltán országjáró turnéjának sárvári állomásán sok mindent megtudhattunk a két íróról.

Először is azt, hogy a tudatosság nagyon fontos az írásban. Akkor is, ha nem mondja ki az ember, hogy ő író. Benyák Zoltán elmesélte, hogy az első publikált történetének kéziratát flopyra (!) másolva vitte fel Budapestre vonattal. Internetkávézóból küldte el a szerkesztőségnek.

Bíró Szabolcsról pedig megtudhattuk, hogy szereti lassan, ráérősen indítani a napot és külön szeánszot tartani a reggelinek. Egészen addig követi ezt a rutint, amíg nem kezd el vészesen közeledni a leadási határidő, akkor bizony minden a készülő fejezeteknek van alárendelve.

Szabolcs nem csak az Anjoukról mesélt a vendégeknek, hanem arról is, hogy az Egri csillagok története csak második nekifutásra érte el azt a hatást, amit a kötelező irodalom ritkán szokott: rajongás tárgyává válni. Ennek a rajongásnak a végeredménye lett az Elveszett Csillagok ifjúsági kalandregény.

Zoltán pedig beavatott a titokba: ő arról szeret írni, ami nehezen megfogható, elvont, de mégis sokakat érdekel. Így történt ez A nagy illúzió című könyvénél, amikor a Túlvilágot igyekezett a saját olvasata szerint megjeleníteni, vagy az Utolsó emberig című regényben a jó és a rossz örök arcát, különböző történelmi korokon át.

A kellemes beszélgetést dedikálás zárta, kölcsönös ígéretekkel, hogy ezeket a gondolatokat tovább fogjuk még boncolgatni, mert tényleg különleges élmény az írónak a sok magányos óra után az olvasókkal együtt megélni egy-egy regény történetét.