2023. december 23. szombat 17:00
SzínházEgy szép hagyomány elevenedik meg az adventi színpadon. Válogatás a legnépszerűbb népi betlehemes játékokból Hadikfalváról, Andrásfalváról. A szeretett és kedvelt székely humorral és csángó énekekkel.
Aki még nem látott Betlehemest, az nem is tudhatja, miből maradt ki. Nagy dolgok ezek. A karácsonyi hagyományok fontos alkalma volt ez a régi magyar falvak életében. A történet középpontjában a pásztorok állnak, akik látják a csillagot az égen, mely elvezeti őket a Kis Jézuska jászolához.
Ugyanúgy jelként élik meg a csillag feltűnését a Napkeleti Bölcsek is. Gáspár, Menyhért és Boldizsár ajándékot visznek a kisded Jézuskának, de így tesznek a pásztorok is. A régi előadásokat tréfákkal tűzdelték, ami most sem marad el.
Szereplők: Körmendy Dávid, Reményi B. Csaba, Heidinger Zoltán, Tóth Bogi
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
Készüljünk együtt karácsony szent ünnepére. A város már ünnepi díszben várja az elcsendesedni vágyókat. A városi advent első hétvégéjén a Kaláka együttes, Malek Andrea és a Mesélő Bőrönd Társulat várja a készülődőket.
A város ünnepi készülődéséhez hozzátartozik, hogy sárvári együttesek is fellépnek az adventi színpadon. December második hétvégéjén a Szent László Katolikus Iskola kórusa és a Kanona Band varázsolja el a Posta térre érkezőket.
Népzene és városi muzsika jól megfér egymással az adventi színpadon, miközben a forralt bor illata keveredik a mézes sütiével. A sárvári kézművesek portékái mellett a gyerekeket kézműves foglalkozás várja, hogy elkészítsék a legszebb karácsonyi kiegészítőket.
Szenteste előtt jöjjünk össze, hogy boldog karácsonyi ünnepeket kívánjunk egymásnak. Az adventi színpadon a család minden tagját elvarázsoló program vár minket. A kézműves vásár és foglalkoztató kedves tárgyai szintén az ünnep fényét emelik.
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva