Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

A színpad egy biztonságos hely

2020.03.05

Rendhagyó módon egyszerre két vendége is volt a Nőszemköztnek: Kovács Andrea és Molnár-Kovács Éva színésznők. Az est háziasszonya, Piri, a Meddig? című darab sárvári bemutatójának előestéjén beszélgetett a testvérpárral.

Beszélgetés két sárvári színésznővel a könyvtárban

Két fiatal hölgy, nádszál karcsú termettel, csillogó szemekkel, különleges hangi adottságokkal, mintha csak színpadra teremtette volna őket a Jóisten. Különbözőek kívül-belül, mondják sokan, aztán az est folyamán kiderült, hogy nem teljesen, hiszen mindketten hasonlóan gondolkodnak a világ dolgairól, értékrendjük is megegyezik, humorosak, kedvesek és nagyon tehetségesek.
A testvérpár először felidézte gyerekkori és iskolás éveiket. Elmesélték, hogy Andi már alsó tagozatos korában járt szavaló- és mesemondó versenyekre, Évi viszont csak a középiskolában kezdte bontogatni szárnyait, bár neves művészeket már előtte is sikerrel parodizált.

Beszélgetés két sárvári színésznővel a könyvtárban

Egyiküknek sem egyenes út vezetett a színészi pályához, ami talán mindkettejük önbizalomhiányával is magyarázható. Minden eshetőségre felkészülve polgári foglalkozást is választottak: Andi óvónő lett, Évi varrónő. De érezték, hogy nem ez az igazi útjuk.
Próbálkoztak különböző társulatoknál, a színművészetire is felvételiztek, stúdiósokként is játszottak. Aztán szépen, lassan felfedezték őket, egyre több és izgalmasabb feladatot kaptak, kapnak, a színpad mára a legszebb, legbiztonságosabb hely lett számukra.

Beszélgetés két sárvári színésznővel a könyvtárban

Őszintén beszéltek istenhitükről is, mely sok magánéleti és szakmai krízisen segítette már át őket. Fény derült arra is, hogy egészséges rivalizálás igenis van közöttük, és nem mindig tudnak konfliktusmentesen együtt dolgozni, de az Attitűd Műhely közös álmuk megvalósulása. Valami olyan szövetség, együttgondolkodás ez, amiben olyat alkotnak, amiben jól érzik magukat, amiből csak nagyszerű darabok születhetnek.
A Meddig? című önismereti vígjáték pont ilyen. A közönséget beavatták első közös előadásuk kulisszatitkaiba is. Mindketten vallják, hogy nagyon fontos az önismeret, határaink tudatosítása, hozzáállásunk a különböző dolgokhoz, mert nem mindegy mire mondunk igent vagy nemet. A darabban mindezt egy önismereti utazás során eljátszva, zenével, tánccal, humorral fűszerezve mondják el.
Andi és Évi tele van tervekkel, a jövőben is szeretnének együtt dolgozni, már ötletelnek, készülnek egy új darabra. Az est végén megcsillogtatva színészi képességeiket, egy önismereti szituációt adtak elő, melybe a közönséget is bevonták.

Beszélgetés két sárvári színésznővel a könyvtárban

Két fiatal hölgy, nádszál karcsú termettel, csillogó szemekkel, különleges hangi adottságokkal, a Jóisten színpadra teremtette őket.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

Könyvtár nyitvatartása

hétfő - péntek: 10:00 - 17:00

szombat: 09:00 - 13:00

Január 1-én: zárva

Program a mai napon

Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 11. szombat 18:00

Szenvedély…

Közelgő programok

Iránban két háború között

Könyvtár

2026. április 15. szerda 17:00

Érdekes és látványos…

Freskók közt. Történetek a díszteremről

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 19. vasárnap 14:00 - 15:30

Üzenetek…

Chopin zongoraest Hegedűs Endrével

Nádasdy Ferenc Múzeum

2026. április 24. péntek 18:30 - 20:00

A lélek hangja

Vármajális koncertek

Nádasdy-vár

2026. május 01. péntek 17:00 - 23:00

Rockmajális…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!