2018.04.24
A sárvári Éneklő Ifjúság Kórustalálkozón a sárvári Tinódi Gimnázium vegyeskórusa a legmagasabb kategóriában arany minősítést kapott. A Nádasdy Tamás Általános Iskola szintén rangos eredményt ért el, ezüst minősítést B kategóriában.
Több mint három évtizedes múltra tekint vissza a sárvári Éneklő Ifjúság Kórustalálkozó, melyen az idén nemcsak a város iskolái vettek részt, hanem Vépről és Budapestről is érkeztek szereplők. A Nádasdy Kulturális Központ által szervezett találkozón a Szent László templomban hét kórus lépett fel, hogy együtt tisztelegjenek a mozgalmat közel egy évszázada megalapító Kodály Zoltán emléke előtt és bizonyítsák a zenének és az éneknek ereje van.
Szijártóné Lepsényi Ildikó, a Tinódi Gimnázium tanára vállalta a délelőtt műsorközlőjének feladatát. Személyes emlékként elmondta, hogy diákként ő is énekelt a kórustalálkozón, sőt most a gimnázium csapatát erősítette.
A vendégeket, akik megtöltötték a templom padsorait, Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte. Kiemelte, hogy egy olyan mozgalomról van szó, melynek hagyománya a városban megszakítás nélkül épül évről évre. A zsűritől azt kérte, hogy ne szigorúan, hanem szigorú szeretettel ítélje meg azokat a kórusokat, melyek minősítést kértek a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségétől (KÓTA).
Mielőtt az iskolák kórusai egymást követve előadták műsorukat, Sárvár modernkori várossá avatásának 50. évfordulóján elénekelték a városban elhunyt Tinódi Lantos Sebestyén Summáját írom énekének kezdő strófáit.
Az idei Kórustalálkozón fellépett a sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola, a Nádasdy Tamás Általános Iskola, a Szent László Katolikus Általános Iskola, a Tinódi Gimnázium kórusai. Vépről érkeztek a Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, Budapestről pedig az újpesti Homoktövis Általános Iskola tanulói. A műsorválasztás rendkívül széleskörű volt, a közönség hallhatta a népszerű Bodzavirág dalt ugyanúgy, mint József Attila egyik megzenésített versét, vagy Bárdos Lajos több művét, de népdalokat és vidám kórusműveket is.
A háromtagú zsűri értékelése szerint mindegyik kórus fantasztikusan szerepelt, jó hangulatot hozott a tavaszi időbe. A zsűri tagjai közül az elnök Haui Lóránt Győrből érkezett, Sipos Tamásné szintén Győrből, míg Kendeh Gusztávné Keszthelyről jött. Az elnök megköszönte a szervezőknek munkájukat, illetve Orbán István kanonoknak, aki rendelkezésre bocsátotta a rendkívül jó akusztikájú templomot. Kiemelte, hogy nemcsak jó volt hallgatni a kórusokat, de nézni is öröm volt a sok mosolygó arcot. Gratulált minden résztvevőnek, hangsúlyozva, hogy több hónapnyi munka gyümölcsét hozták el a résztvevők, ezért minden felkészítő tanárt, közreműködőt és fellépőt köszönet illet.
A minősítést kérők közül mindenki jól teljesített. A Nádasdy Tamás Általános Iskola B kategóriában kért minősítést, eredménye ezüst. Felkészítő tanár Csőszné Bolfert Enikő. A Hatos Ferenc Általános Iskola A kategória bronz minősítésével térhetett haza. A kórust Bodáné Szabó Andrea készítette fel. A Gárdonyi Iskola tanulója, Csóka Bella Zsóka szólóéneklésért kapott különdíjat. Felkészítője Vörös Krisztina volt.
Valódi meglepetés volt a Tinódi Gimnázium kórusának és felkészítő tanárának, Pernecker Csillának az eredménye. Haui Lóránt elnök elmondta, hogy a csapat B kategóriában kért véleményt, de a nyújtott kimagasló teljesítmény alapján felülbírálták a kérést, és A kategóriában arany minősítéssel jutalmazták az előadott műsort. A diákok hangos ovációval fogadták a hírt, a közönség pedig hatalmas tapssal gratulált a kórusnak.
Azok a kórusok is, melyek nem kértek minősítést, szintén nagyszerűen szerepeltek, így minden résztvevő csapat jogos örömmel vehette át a zsűritől az emléklapot. A Szent László Katolikus Iskola Angelicus kórusát Martonfalvi Mária, Iuvenis kórusát Dr. Szalay Ferencné készítette fel. A budapesti Homoktövis Általános Iskola növendékeit Grodvaltné Pálla Orsolya vezette.
A kórustalálkozó emlékére a résztvevő csapatok a Brodszky – Patona keramikus házaspár kimondottan erre az alkalomra készült alkotását vihették haza.
2018-ban eredményesen folytatódott az Éneklő Ifjúság sárvári kórustalálkozója, bizonyítva, hogy a közös éneklés igazi öröm forrása.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva
2025. február 23. vasárnap 15:00
Lovagok és udvarhölgyek…