2025. február 04. kedd 17:00
MegnyitóGrafikus alkat, az ecsettel is inkább rajzol. Így vall magáról Ágh Edit, aki alkotásaira személyes vallomásként tekint, de nézője egyből társává szegődik. Kiállításmegnyitója a Folyosógaléria szezonnyitó eseménye.
A kiállításmegnyitót Ágh Edit szavaival ajánljuk.
Rajzolni, festeni autodidakta módon tanultam, miután rajztanárom csak két évig volt az általános iskolában. A gimnáziumi évek alatt már szemléltető táblákat festettem az Agrártudományi Főiskolának. Majd meghívást kaptam ugyan Bernáth Aurértól, akinek ismerősök küldték fel Pestre a rajzaimat, hogy jelentkezzek a Képzőművészeti Főiskolára, de önbizalom hiányában, meg az anyagi lehetőségeim miatt nem mertem jelentkezni.
Már felnőtt fejjel egy pályázat kapcsán figyeltek fel rám, és lehetőséget kaptam, hogy kiállításokon mutassam meg a munkáimat. Több mint 40 egyéni kiállításom volt, nem csak itthon, hanem külföldön is (Olaszország, Németország, Erdély).
Ezek után kaptam Vajda Lajos díjat, Keszthely Városért Pro Kultúra díjat, és 2000-ben felvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe.
Festményeimen a gyermekkorom helyszínei, alakjai, és álmaim jelennek meg. Most is rajzolni szeretek a legjobban, alapvetően grafikus alkat vagyok, az ecsettel is inkább rajzolok. A festőknek egészen más a látásmódja, ezért a két hatás egészen más eredményt mutat.
Műveim valódi, személyes vallomások. Sokszor ihletnek meg versek is. Kedves költőim: Szabó Lőrincz, Faludy György, Mezei András, az utóbbi időben pedig Szabó T Anna.
Popper Péter gondolatával nagyon egyetértek. „ Nem az a lényeg, hogy milyen világban élsz, hanem, hogy milyen világ él benned.“
A végére had legyek egy kicsit nagyképű, régóta van ars poétikám.
Vaszary János: „ A festő célja nem a természetet utánozni, hanem képeket alkotni“
A kiállítást megnyitja Gécseg András festőművész.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
kedd - péntek: 10:00 - 16:00
Január 1-én: zárva
2025. február 23. vasárnap 15:00
Lovagok és udvarhölgyek…