2025. december 17. szerda 17:00
KönyvbemutatóRendhagyó estre várjuk az irodalomkedvelőket, amelyen két vendéget köszönthetünk: Csider Sándor költőt és Németh Milán elsőkötetes szerzőt.

A Sylvester Könyvbarátok Klubja idei utolsó összejövetelén rendhagyó módon nem egy, hanem két vendégünk lesz. Az est egyik főszereplője Csider Sándor, a tapasztalt irodalmár és költő, aki gazdag életművével és kifinomult látásmódjával érkezik hozzánk. Mellette bemutatkozik Németh Milán, a sárvári fiatal tehetség, aki még csak most bontogatja szárnyait, de ígéretes pályakezdésével máris figyelmet érdemel. A két generáció találkozása különleges párbeszédet ígér: a tapasztalat és a friss lendület egymást kiegészítve teszik majd emlékezetessé az estét.
Milán 16 éves középiskolás, pék-cukrász szakon tanul. 2018-tól ír verseket, novellákat, több pályázaton ért már el szép helyezést. Ahogy mondta, az alkotáshoz a legnagyobb segítséget Pipics János tanár úrtól kapta, aki így ír Milán A csend szavai című könyvéről:
„Fiatalnak lenni nehéz, de különbözni is az. A harcokat sokszor elfedi a csend, ami néha választás és nem büntetés, nekünk pedig az a dolgunk, hogy lássunk, ne csak nézzünk. Gergő története erről szól. Arról, hogy a távolság nem jelent elválást, a szeretet hagy teret és időt, s nem kell mindig erősnek látszani, de a szavak ereje határtalan. Ez a történet szerelmek és barátságok krónikája, ami bennünket is gyógyít, egy utazás önmagunkon keresztül egymáshoz. Gyönyörű könyv. Felnőtteknek arról, mit jelent kamasznak lenni és kamaszoknak arról, mit jelent felnőni. Olvassuk és »próbáljunk meg valami igazit«. Mert ami igaz, örök.”
A Csend szavai című könyvet az ugyancsak sárvári Sümegi Noémi illusztrálta, a kötet a Szülőföld Kiadó gondozásában jelent meg.
Csider Sándor visszatérő vendégünk, aki minden alkalommal titkokat sejtető verseivel ajándékoz meg bennünket. Sorai kapukat nyitnak önmagunk felé, segítenek megérkezni belső világunkba, és közelebb visznek ahhoz, ami szavakkal alig kifejezhető. Ezúttal legújabb, karácsonyi hangulatot idéző költeményeivel hoz fényt és melegséget közénk.
Ez az este nem pusztán egy találkozás lesz, hanem közös utazás: szavakban, gondolatokban, csendekben.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit egy bensőséges, ünnepi együttlétre, ahol az irodalom és a lélek találkozik.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
hétfő - péntek: 10:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 13:00
Január 1-én: zárva
2026. február 10. kedd 16:00
Új eredmények…