2024. szeptember 18. szerda 17:00
BeszélgetésSzeptemberben folytatódik a Nőszemközt Pirivel című beszélgetéssorozat. Az est vendége ezúttal Sándor Katalin, a Nagycsaládos Egyesület Sárvári Szervezetének elnöke lesz.
Sándor Katalin Nyíregyházán született és 14 éves koráig Beszterecen élt. Budapesten folytatta tanulmányait, mint élelmiszer-eladó. 1988-ban a szakma kiváló tanulója országos versenyen ötödik helyezést ért el. Óbudán a Flórián Csemege Kereskedelmi Vállalat üzletében kezdett dolgozni. Aztán férjhez ment, három gyermekük született: két fiú és egy lány. Sajnos ez a házasság 17 év után válással végződött. Majd fordulatot vett az élete: megismerkedett egy sárvári fiatalemberrel, így került városunkba, ahogy fogalmazott: egy teljesen ismeretlen környezetbe.
A közösségért tenni akaró emberként, eladói munkája mellett belépett a Nagycsaládos Egyesület Sárvári Szervezetébe, melynek immár öt éve vezetője. „Mikor elvállaltam a tisztséget nem is tudtam igazán mivel jár ez az egész, de voltak ötleteim, terveim. Így elkezdtem a munkát” – mesélte. Azóta az egyesület számtalan pályázatot nyert, különféle akcióban vett részt, tagjai különböző elismerésben részesültek.
Katával beszélgetünk majd a családról, munkájáról és természetesen a Nagycsaládos Egyesülettel kapcsolatos terveiről is.
A Nőszemköztben nemcsak életükről, hivatásukról vallanak a meghívottak, hanem mindig készülnek valamilyen meglepetéssel, valami plusszal a közönség számára. Így lesz ez most is.
Szeretettel várunk mindenkit egy derűs, jó hangulatú beszélgetésre!
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
hétfő - péntek: 10:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 13:00
Január 1-én: zárva
2024. október 12. szombat 18:00
Költészet zongorára…