Kövesi-Hosszu Bettina: Karácsonyi ének

A mai történet főszereplőjének nem adatott meg könnyen, hogy átérezze az ünnep szentségét, ám a nyitott szívhez mindig utat talál a szeretet. Fogadják szeretettel következő novellánkat! Milyen lehet a legmeghatóbb ajándék?

„Már megint egy újabb karácsonyi dallam!” Még csak november vége van, de már a rádiókban és a bevásárlóközpontok hangszóróiból is csak ez szól. Ezzel elveszik a karácsony igazi varázsa az ünnepre. Az a legrosszabb, hogy a sok átdolgozott karácsonyi muzsika, amely már messze távol áll az eredetiktől még inkább rontják az ünnephez való hozzáállásomat. Sőt, a boltok polcain is már október végétől ott a rengeteg mikulásos, rénszarvasos és egyéb csilli-villi dekoráció, egyszerűen borzalom.

A foglalkozásomat tekintve író vagyok, és Sárának hívnak. Talán azt gondolnátok, hogy nekem, aki a történetírásból él, jobban hinnem kellene a karácsony szellemében. Sajnos, ez már néhány éve nem így van. Előbb írok meg egy izgalmas gyilkosságról szóló történetet, mint egy karácsony témájút. Az év ezen időszakában megannyi író társam dob piacra meghatóbbnál meghatóbb történeket a karácsonyról, amelyekből sugárzik, hogy mennyire csodaszép is ez az ünnep. Ma már elmondhatom, hogy nem hiszek az úgynevezett karácsonyi csodában. Se a filmek, se a karácsonyi zenék nem tudnak engem meghatni.

Ha visszagondolok a gyermekkorom karácsonyaira, számomra az ünnepet, a szépen feldíszített karácsonyfa és megannyi énekben rejtett csengő és orgonaszó jelentették. Az ünnep csúcspontja, mindig a szenteste elénekelt Csendes éj volt, amelyet a karácsony himnuszának is tekinttetünk. Azért volt számomra nagyon különleges ez az ének, mert a templomi műsor zárásaként kedvenc nagymamám énekelte el ezt a dalt. Az ő ének hangja olyan tisztán és gyönyörűség teljesen zengett abban a templomban mintha az angyalok megérkeztek volna azon az estén. Egy ajándékot sem vártam annyira, mint azt a pillanatot, amikor a nagyim énekelt.

Emlékszem arra, hogy édesanyám már pár nappal karácsony előtt azért sürgölődött forgolódott, hogy a család apraja-nagyját vendégül láthassa. Ezért már december 20-án neki fogott a takarításnak majd a következő három napban már sütemények, és a sültek elkészítésével foglalatoskodott Ahogy az lenni szokott december 24-én délután elkezdtek beszállingózni a rokonok. Este 7 órára már mindenki a legszebb ünneplőruhájában feszített. Így indultunk el kar-kart öltve kicsiny falunk egyetlen templomába. Akkoriban sokkal többen mentek el az ünnepi misére. Elmondhatom, hogy még azok is kimozdultak meleg otthonaikból, akik már alig bírtak elmenni akár a sarki boltig is. Ezek az idős emberek a gyermekeik, unokáik, vagy a sétabotjaikba kapaszkodva indultak útnak. Egyik évben még náthásan és kissé torokfájósan, vastag sállal a nyakam köré bugyolálva is elmentem csak azért, hogy ne hagyjam ki azt a csodás karácsonyi éneket. Nekem ez adta meg az igazi ünnepi hangulatot, amikor hallottam a mamikámat énekelni. A vacsora és ajándékbontás után, még egyszer hallhattunk a nagymamámat énekelni. Ez az előadás jelentette, hogy ideje nyugovóra térni.

A megható karácsonyi élményeknek öt éve vége szakadt, amikor szeretett nagyikám elhunyt. Megszűntek a karácsonyi énekek, az ünnepi vacsorák. A nagymamám elvesztésével a karácsony varázsa is elillant, hiszen az ő éneke tartotta össze a mi családunkat.

Most már ideje visszatérni a jelenbe. Ráadásul egy határidős munkával is végeznem kell. Le kell adnom egy újabb izgalmas krimi regényt. Mielőtt azonban elkezdhettem volna írni az újabb művem, a telefoncsörgés hangjára lettem figyelmes. Rápillantottam a készülékre, anyukám volt az.

- Szia, kincsem, itt anya. Hogy vagy? Mit csinálsz?

- Szia, anya, éppen írok. Tudod, közeleg a könyvem leadási határideje. Mit tehetek érted?

- Ja, nem akarlak ám zavarni. Csak azt akartam mondani, hogy telefonált Judit nénéd, hogy családjával újra eljönnének hozzánk karácsonyra úgy, mint régen.

Elújságolta, hogy legkisebbik lánya, Csilla most fog először énekelni a templomunkban karácsonykor, és képzeld, Magdi keresztanyádék is eljönnek megnézni és újra együtt lesz a család.

- Szuper! – mondtam cseppet sem lelkesen. Majd átmegyek és segítek, oké? – ígértem meg anyának. Csak most tényleg vissza kell mennem, folytatni a munkát.

- Rendben majd még beszélünk, jó munkát – köszönt el tőlem édesanyám.

Szép napot – mondtam, majd letettem a telefont.

Nem tudom elképzelni, mi lesz majd ebből?! Nálunk lesz az egész család újra. Csillának a legkisebb unokatesómnak – aki nevét szeretett nagymamám után kapta – hallottam róla, hogy van tehetsége az énekléshez. Sőt még az igazán a magas hangokat is tisztán kitudja énekelni. Anyukámtól tudom, hogy énektanárhoz is jár. Majd elválik karácsonykor, hogy tényleg akkora tehetség-e? Akármit is fog énekelni karácsonykor, közel se lesz olyan élmény, mint amikor Csilla mama énekelt.

A következő napokban és hetekben csak az írással foglalkoztam. A leadási határidő előtt pár nappal végeztem is a könyvvel, ami a karácsonyi ünnepek után jelenik meg majd a boltok polcain. A leglelkesebb vásárlóm mindig az édesanyám, aki egyszerre három könyvet is szokott venni, hogy ezzel is növelje nekem az eladási statisztikámat. Már december közepe van, a hangulatom is éppoly hűvös, ahogy az idő is odakinn. Ideje lenne megejtenem a nagy ünnepi ajándék vásárlást, illetve anyumnak is megígértem, hogy a karácsonyi lakoma hozzávalóit is megveszem.

Nem volt sok kedvem a tömeghez, amelyet megpillantottam, ahogy beléptem az egyik nagy bevásárló központ bejáratán. „Nincs jobb dolguk, mint vásárolni? Jó pár nap van még karácsonyig. Senki nem hallott még az online vásárlásról?”

„Na, jó essünk túl rajta!” – sóhajtottam fel.

Nem mondhatnám, hogy nagyon hamar végeztem, de legalább most már az autómban ülve veszem az irányt haza a szüleimhez. Hála Istennek, egy kicsiny faluban élnek, amely csendes és nincs benne nagy közlekedési forgalom. Ahogy bekanyarodtam az autóbeállóra, azonnal megpillantottam anyukámat, aki már mosolyogva és integetve várt rám.

Szia, édesem, segítek, ne cipekedj egyedül – ajánlotta fel a segítségét szinte mindig vidáman, ahogy a nagyim is annak idején. Ő volt az az ember, aki örökké mosolygott még a nehezebb időkben is, és mindig optimistaként tekintett a jövőre.

Köszönöm, nagyon hálás vagyok. Az a tömeg… inkább ne emlegessük. – mondtam már majdnem össze esve a fáradtságtól.

Gyere csak és tedd le, ami a kezedben van, majd én kipakolok. Egyél, éhes lehetsz. Az egyik kedvenc ételedet készítettem el. Még egészen meleg, nem régen lettem kész vele

– mondta anyukám, aki próbált felvidítani.

De jó! – mondtam megkönnyebbülten. Jól fog esni a nagy bevásárlás után egy kis meleg étel.

Miután magam mögött hagytam a városi őrületet és az írás okozta hajtást, segítettem anyukámnak, amiben csak tudtam. Alaposan kitakarítottuk a házat. Elkészítettünk többféle süteményt, többek között (bejglit, hó kiflit, pozsonyi kiflit, linzert, zserbót, hatlapost) és előkészítettük az ünnepi vacsorát is, hogy szenteste napján kevesebb dolgunk legyen. Elmúlt öt évben nem volt ekkora felhajtás nálunk, mint ezekben a napokban. Úgy készültünk, hogy szentestén és karácsony első napján vendégül tudjuk látni a nagycsaládot. Amint körülnéztem, belegondoltam, hogy egy-két nap múlva együtt ünnepel majd a három család, szeretett nagymamám jutott eszembe. Vajon lesz-e olyan meghitt most is a karácsony, ahogy régen?

December 24. reggel olyan gyorsan jött el, mintha valaki átpörgette volna az éjszakát. Mintha nem régen hunytam volna le a szemem előző este. Máris reggel. Amint megreggeliztem, még egy utolsó teendőként a fenyőfa feldíszítése következett. Ahogy elkészültem a feladattal, öröm volt látni, amint hatalmas lucfenyőnk csak úgy ragyogott a sok szép lila és ezüst gömböktől és az illata olyan csodálatosan finom volt, hogy kicsit visszajött az a karácsonyi érzés, amely öt éve már nem volt meg bennem. Az óra máris delet ütött, amikor elkezdtek jönni az első vendégek. Judit nagynéném a kis Csillával és férjével, Istvánnal érkeztek meg. Utánuk nem sokkal később édesanyám másik nővére Magdolna keresztanyám a két fiával, Csabával és Attilával. A vendégsereg sorát Zoltán keresztapám zárta, aki még a mai napon is kettőig dolgozott.

Egy kettőre hatalmas zsivaj és beszélgetés zajai töltötték meg a családi házunk kicsiny nappaliját. A nagyszerű hangulat hamar magával hozta a készülődés pillanatát is. Az utolsó pillanatban még a húgomék is csatlakoztak az ünnepi menetünkhöz. Így indultunk útnak az utcai lámpák és a kivilágított házak fényében a templom felé. Amint odaértünk és elfoglaltuk helyünket az első sorokban, nem sokkal később elkezdődött a műsor. Az ünnepi alkalmat a kis gyermekek versei nyitották meg, majd azután egy betlehemi játék következett. Nagyon tehetségesek a faluban élő gyerekek, viszont néha kissé komikusra sikeredett az előadásuk Jézus születésének történetéről.

Nemsokára eljött a záró része az ünnepi műsornak. Az unokahúgom Csilla énekelt. Ahogy elkezdte az első sorát a Csendes éjnek, beleborzongtam. A könnyeimet nem tudtam visszatartani, ahogy egyre énekelte ezt a megható dalt. A hangja, mint ezer angyal kórusának a csengettyűje, olyan tiszta és lágy volt. A szívemben meggyújtotta ezzel az énekével azt a lángot, amely már öt éve elaludt, amikor azt hittem, hogy többé nem hallhatok ilyen csengő dallamot. Behunytam a szemem és azt éreztem mintha a nagyim énekelne ott a templomban. Hála ennek a Karácsonyi éneknek, amelytől vissza jött a fény az életembe és amely összehozta kicsiny családunkat, hogy újra együtt élhessük át ezt a csodát.

Csendes éj! Tiszta, szent éj! Mindenek álma mély.

Nincs fent más, csak a drága, szent pár, Várja, gyermeke alszik-e már.

Szent Fiú, aludjál, Szent Fiú, aludjál!

Csendes éj! Tiszta, szent éj!

Angyalok hangja kél. Halld a mennyei halleluját, Szerte hirdeti drága szavát:

Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!

Csendes éj! Tiszta, szent éj! Szív, örülj, higgy, remélj!

Isten szent Fia jött ma hozzád, Békét, életet és reményt ád.

Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!