2020.12.14
Novella pályázatot hirdettünk Karácsonyi Ének cÃmen, melyre kormegkötés nélkül legfeljebb ötezer szavas, az adventhez, karácsonyhoz köthetÅ‘, a szeretet ünnepét, a várakozás pillanatait, az ünnepi hangulatot idézÅ‘ Ãrásokat vártunk.
A pályázat december 10-én lezárult. Huszonnyolc írás érkezett be a Nádasdy Kulturális Központ levelesládájába. Szívünk szerint minden írást közölnénk, ám a terjedelmi korlátokat, a kiírásban megfogalmazott célok, a kikötéseket figyelembe véve 15 darab írást közlünk le oldalunkon. Az írások naponta kerülnek ki a hónap végéig.
Nagyon köszönjük a szerzÅ‘k részvételét. Arra kérjük azokat, akik nem kerülhettek ki, ne keseredjenek el, hiszen történetük így is elért néhány szívhez, akik elolvastuk, megértettük az írás üzenetét. Minden leütött betű kincset ért ebben a pályázatban, és szeretnénk, ha Önök is éreznék, mennyire fontosnak tartjuk, hogy felfigyeltek ránk és elfogadták meghívásunkat, hogy osszák meg velünk írásaikat.
A következÅ‘ napokban figyeljék oldalunkat, iratkozzanak fel értesítéseinkre. Kérjük, olvassák minél többen a beérkezett történeteket, hangoljuk egymást közösen az ünnepekre jó szóval, odafigyeléssel!
Egy megosztással munkánkat is segÃti. Köszönjük!
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva