Jazz a freskók alatt

Virtuóz koncert, jazz és nosztalgikus hangulat. A Dés András Strudel Sárváron járt, koncertjükre a vár dísztermében került sor, ahol nézőként nem csak azt tudtuk meg, miért strudel a Strudel, de azt is, hogy a jazz csak akkor a zene stand up-ja, ha a zenész elfárad a színpadon. A műfaj ennél sokkal bonyolultabb…

Dés András elsőként bemutatta a zenekarát, melyben minden tag zenei látásmódja egy külön történet. Kulturális utazás a zenéjük is, és több szempontból izgalmas fordulatokat rejteget. Kiemelte, hogy bár monarchiaként sok a történelmi közös pont magyar és osztrák kulturális örökség között, de ahogy nemzeti ételeinkben is létezik csipetnyi (néha rengeteg) különbség, úgy ez a zenéinkre is igaz. A lélek, az lélek, és a zenében a lélek a saját „anyanyelvén” szólal meg legőszintébben. Ezt hallani fogjuk – ígérte, majd következett annak a három nagyszerű fickónak a bemutatása, akik még Andrásnál is kíváncsibbak voltak a magyar közönség reakciójára.

Andreas Waelti (nagybőgő) – svájci születésű zenész, aki a kötöttséget és szabadságot egyaránt zenei formaként használja, és nagyban hozzájárult kezdetektől fogva a formáció zenei hangzásának progresszivitásához. Andreas szerint régen könnyebb volt nagybőgősnek lenni. Régen a jazz basszusgitárosok elsődleges feladata a pulzus, a "döngés" volt, ami hajtotta a bandát. A 20 század közepétől azonban hirtelen azt várták el a bőgőstől, hogy egyenrangú dallampartner legyen a zenében, vegye fel a harmóniahangszer szerepét, miközben megtartja hagyományos munkáját. Kihívásokkal teli műfaj el. A betöltött szerep nemkülönben.

Martin Eberle (trombita) – Jazztrombita tanulmányait a Berni Művészeti Egyetemen végezte, és többek között ő az osztrák Jazzorchester Vorarlberg társalapítója és zenei igazgatója. Dés András Bécsben ismerte meg, és azóta folyamatosan inspirálják egymás zenei képzeletét.

Philipp Nykrin (zongora) – őt ismerte meg András utoljára a tagok közül, és hálás a sorsnak amiért ez az energikus, rendkívül kreatív zongorista a Strudel tagja. Philipp 1984-ben született Salzburgban zenész és zenepedagógus családban. Ausztriában és külföldön egyaránt ismert a jazz zenei életében. És annak ellenére, hogy ma zongoristaként ismerjük, egykor hegedűművésznek készült. Ma ő a kortárs osztrák jazz zenei nagykövete, és az Osztrák Európa-, Integrációs és Külügyminisztérium zeneexport-támogató programjának fontos része. 

És persze beszélnünk kell Dés Andrásról is, akinek fejéből a Strudel ötlete kipattant, és akit kiválóan ismerünk hazai vizeken. 

Dés András kortárs improvizatív zenésznek tartja magát, 7 évesen kezdte klasszikus ütős tanulmányait. Érdeklődése később a különböző népzenei hangszerek felé fordult, végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz szakán szerzett diplomát 2005-ben. Az elmúlt évek során Dés saját ütőszettet fejlesztett ki: jobb kezével úgy játszik, mint egy dobos és a bal kezével, mint egy ütős. Számos sikeres jazz zenekar tagjaként turnézott a világ minden táján, és számos fontos helyszínen játszott, mint a Carnegie Hall, a Covent Garden, az Amsterdam Concertgebouw, a Damaszkuszi Operaház, a Jeruzsálemi Színház, a Kairói Jazz Fesztivál vagy a Sanghaji Világkiállítás.

András sokat dolgozik édesapjával, a zeneszerző-szaxofonossal, Dés Lászlóval. Nyitottsága a művészet különböző formáira nem korlátozódik a zenére. Írókkal és költőkkel való együttműködése Sárváron is ismert, hiszen 2019-ben pont a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében találkoztunk vele legutóbb, akkor Dragomán György és Szabó T. Anna oldalán.

Dísztermi koncertjük nagy zenei ívet ölelt fel, szünet nélkül és határok nélkül szárnyalt földrészek, gondolatok és érzések fölött. Rengeteg váratlan effekt, ritka és apró ütős hangszer, komponált zörej díszítette a futamok játékát. Ahol négy negyedből ötnegyedbe váltott a felfokozott crescendo közepette a ritmus, már nehéz is lett volna elképzelni a megállást. A téma harmóniaszerkezete tovább folytatta ugyan a megkezdett dallamot, körönként tovább léptette a variáció. A végén visszacsengő intró ennek ellenére jól kivehetően és ismerősen csengett. 

A műsor második felében egy emlék, egy erdei andalgás, botok és egyszerű, keze ügyébe kerülő tárgyak segítségével megkomponált mű következett. A természetben alkotó művész számára különösen fontos szerephez jut az a tényező, ami a jazz-zenészek lételeme: az alkalmazkodó képesség. András elárulta, hogy még a covid időszaka alatt született darabról van szó, és természetesen a lírikus felütések sem véletlenek a műben, hiszen a feleségéről és magáról írta. Fogom a kezedet éjfél előtt százötven másodperccel. Ez a címe, és megható érzés volt meghallgatni.

A díszterem megtelt a mélabús, mégis hajnalra és fényre emlékeztető, derűs nyugalmat idéző tisztasággal. Hányszor gondoltunk már bele, másoknak mit jelent a társ, a szerelem, az összetartozás, milyen színű, milyen formájú – és milyen hangú lehet? Mit lát a másik szemében egy ködös reggelen az utcán sétáló pár, vagy mit jelent a szolid mosoly az esti vacsora előtt. Aki hallotta ezen az estén a Dés András Strudelt, talán ugyanazokat a kérdéseket tette fel magának.