2023. december 23. szombat 18:00
KoncertAz ország legnépszerűbb népzenekari együttesének koncertje zárja a sárvári advent programsorozatát. Az igényes, sokrétű magyar népzenét olyan ízzel és szeretettel töltve képesek átadni a közönségüknek, hogy annak nincs más választása, csak rajongani tud értük.
A legfontosabb a népzenében, hogy mindig is az egyszerű, hétköznapi emberekről szólt, akik az énekkel, a zenével karöltve az élet minden pillanatát megörökítette. Örömét, jókedvét, bánatát és reményét egyaránt.
Csík János és zenekara jól tudja, hogy az embereknek szükségük van a zenére, a hitre, mely advent idején még különlegesebb üzenetet hordoz. Koncertjük feldolgozásokkal, versekkel és szívhez szóló népdalokkal koronázza meg a sárvári advent, a várakozás heteit.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
Készüljünk együtt karácsony szent ünnepére. A város már ünnepi díszben várja az elcsendesedni vágyókat. A városi advent első hétvégéjén a Kaláka együttes, Malek Andrea és a Mesélő Bőrönd Társulat várja a készülődőket.
A város ünnepi készülődéséhez hozzátartozik, hogy sárvári együttesek is fellépnek az adventi színpadon. December második hétvégéjén a Szent László Katolikus Iskola kórusa és a Kanona Band varázsolja el a Posta térre érkezőket.
Népzene és városi muzsika jól megfér egymással az adventi színpadon, miközben a forralt bor illata keveredik a mézes sütiével. A sárvári kézművesek portékái mellett a gyerekeket kézműves foglalkozás várja, hogy elkészítsék a legszebb karácsonyi kiegészítőket.
Szenteste előtt jöjjünk össze, hogy boldog karácsonyi ünnepeket kívánjunk egymásnak. Az adventi színpadon a család minden tagját elvarázsoló program vár minket. A kézműves vásár és foglalkoztató kedves tárgyai szintén az ünnep fényét emelik.
minden nap: 08:00 - 20:00
Január 1-én: zárva