2019.10.22
Október első hetében a sárvári könyvtár öt nap alatt tizenegy rendezvénnyel és különböző kedvezményekkel várta az érdeklődőket. A könyvtári hét alatt több mint 600 fő vett részt a programokon.
Következzen még néhány szám. 37 fő ingyen internetezett, 22 esetben eltekintettünk a késedelmi díj megfizetésétől, 95-en pedig beiratkoztak, illetve megújították könyvtári tagságukat.
A rendezvénysorozat az Álomerdő című kiállítás megnyitójával vette kezdetét. A rajzpályázatra 153 db alkotással pályáztak a gyerekek. A zsűri korosztályonként értékelte a rajzokat és minden kategóriában a három legszebbnek ítélt mellett még különdíjakat is kiosztott.
A díjazottak
Óvodások: I. Kráner Hajnalka, II. Nagy Hanna, III. Kajtár Hanna. Különdíj: Kemény Simon, Sinka Soma
Alsó tagozatosok: I. Léránt Zsóka, II. Erős Vivien, III. Balogh Virág. Különdíj: Erős Aisa, Nyári Hanna
Felső tagozatosok: I. Szabó Kíra, II. Horváth Fruzsina, III. Tóth Liliána. Különdíj: Gál Karolina Kitti
A gyerekek rajzait a könyvtár dokumentumaiból összeállított Felelősség a Földért – könyvekkel a természetért című kiállítással is kiegészítettük. Mindkét tárlatot október végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
A délután a Detektívsarok című játékkal folytatódott. Az immár kilencedik éve indult játék népszerűsége töretlen, hiszen idén 25 csapat nevezett a sárvári és a környékbeli általános iskolákból. Az első forduló hagyományosan a csapatok bemutatkozásával kezdődött, amit a zsűri pontokkal értékelt. Ezután két olyan feladatot kellett megoldaniuk, ahol már szükség volt a detektívekre jellemző jó megfigyelőképességre is. Mindenki ügyesen vette az akadályokat, így jogosulttá vált a következő fordulón való részvételre.
A keddi nap zárásaként Dr. Borovics Attila a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet intézetigazgatója Az erdők jövője érdekében című előadását hallgathatták az érdeklődők. A témában szaktudással nem rendelkező hallgatók számára is érthető ismertetőből többek között megtudhattuk, hogy a faültetés komoly felelősséggel jár, hiszen nem mindegy, hogy milyen fafajt hova lehet ültetni. Őshonos fajaink többsége veszélyeztetett helyzetben van, tehát nincs időnk arra várni, hogy a természet majd valahogy megoldja, hanem az ismeretek birtokában előrelátóan kell cselekednünk. A jó hír, hogy megvannak a megoldási javaslatok is a különböző problémák orvoslására. Az előadásból az is kiderült, hogy október első hete nemcsak a könyvtárak, hanem az Erdők hete is.
Szerdán délelőtt a kicsik és szüleik Ringató foglakozáson vettek részt. A könyvtári hét alkalmából kis ajándékcsomagokkal kedveskedtünk a megjelenteknek.
Este zenei klubunk évadnyitójára került sor. Az összejövetelen Paukovics László ismertette a 2019/2020-as 35. jubileumi évad tematikáját, kiemelve a decemberi Kövi Szabolcs koncertet. Ezt követően a klubvezető előadásában Dohnányi Ernő: A tenor c. vígoperáját mutatta be a hallgatóságnak.
Október 3-án, csütörtökön délután Könyvtárpártoló tevékenységért elismerő oklevelek átadására került sor. 2012 óta minden évben a könyvtári napok ideje alatt oklevélben részesítjük azokat a személyeket, akik könyv és egyéb adományaikkal, ötleteikkel támogatják intézményünk munkáját. Idén négyen részesültek elismerésben. Horváth Lászlóné, a Sylvester Könyvbarátok Klubjának, Paukovics László a Zenei klub, Simon Józsefné pedig a könyvtár Egészségklubjának vezetője. A negyedik díjazott Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó vezetője. Mind a négyen önzetlenül segítik rendezvényeink megvalósulását.
Az oklevelek átadása után Környezetbarát csomagolóanyagok címmel Hindiné Ódor Mónika előadását hallgathatták az érdeklődők. Az előadó először bemutatta a csomagolóanyagok fajtáit anyagtípusok szerint, illetve részletesen ismertette a műanyagok fajtáit, hiszen ezek megkülönböztetése nagyon fontos, hogy az újrahasznosítás a lehető leghatékonyabban tudjon megvalósulni. Előadását bemutatóval is kiegészítve megismerkedhettünk különböző olyan használati tárgyakkal – poharakkal, tálkákkal, evőeszközökkel, stb. –, melyek szép kivitelűek és 100%-ban lebomlók. Összegzésként elmondta: mindenkinek arra kell törekednie, hogy minél kevesebb és a bolygónak a legkisebb környezeti terhelést jelentő csomagolóanyagot használja.
Ebben az évben ismét meghirdettük a „Könyvtár sütije” versenyt. Idén 11 pályázó, 12 féle sütivel készült. Pénteken délelőtt Király Tibor, a Király Kávézó és Cukrászda üzletvezetője, Vajda Nándorné cukrász és Némethné Paizs Klára könyvtáros értékelte a sorszámmal ellátott alkotásokat. Simon Józsefné vegán Paradicsomos tortával és Karobos gesztenyés kockával, Józsa Júlia Olvadó jégmezők megnevezésű tortával, Sándor Katalin Hangyaboly süteményével, Józsa Anikó Tenger szelet című tortával, Horváth József Háromcsokis Brownie-val, Király Sándorné Habos álom tortával, Jeczó Márton Almarózsákkal, Gálovics-Németh Enikő Süni kincsei tortával, Tóth Anett Az erdő melódiája tortával, Popova Natalya Mesevilág című alkotásával és Nagy Judit Szilvia Fatörzs tortával pályázott.
A szakmai zsűri értékelése alapján - ízében, látványában, a könyvtári napok mottójának megfelelve- sokkal ötletesebb és ízletesebb alkotások születtek, mint tavaly. Nehéz döntés után az első három helyezett:
3. Fatörzs torta- Nagy Judit Szilvia
2. Tenger szelet - Józsa Anikó
1. vagyis a „KÖNYVTÁR SÜTIJE” verseny győztese a 11. sorszámú, Süni kincsei fantázia nevű torta, Gálovics-Németh Enikő alkotása lett.
Minden versenyző ajándékban részesült. A fődíj egy konyhai robotgép volt.
Pénteken délután folytatódott a Nőszemközt Pirivel című műsor. A házigazda meghívottja Lovász Adrienn volt. A sok-sok képzettséggel rendelkező vendég miközben felelevenítette életének, pályájának fontos szakaszait, a közönség megtudhatta, hogy az irodalom és a sport párhuzamosan volt/van jelen a fiatalasszony életében és mindkettőben szép sikereket ért el. Ízelítőt kaptunk verseiből és készülő mesekönyvéből. Természetesen szóba került a család fontossága és az anyaság gyönyörűsége is. A beszélgetést átszőtte a mese és a lélek varázslata, hiszen Adrienn az idei 3. vendég volt, aki 3 meglepetéssel is szolgált: mesét olvasott, idézeteket adott ajándékba a megjelenteknek és az Állatok világnapjára eső beszélgetésre meghívta legutóbbi szívügyének segítőjét: Minárcsik Sanyit, a kutyák megmentőjét és egyik kis gondozottját, Öcsi kutyát. Adrienn a figyelmet önmagáról a megmentésre, segítségre váró kis élőlényekre szerette volna irányítani. Ez ezen az esten sikerült is.
Szombaton egész napos nyitvatartási idővel vártuk a látogatókat.
Délelőtt a rossz idő ellenére is kis csapatunkkal elültettük a Három kívánság fáit. A könyvtár AniYume klubjának képviseletében a Japán fatündér társaságában. Óvjuk, védjük ezentúl is a fácskákat, hogy minél hamarabb dús lomjuk alatt mondhassuk el kívánságainkat és olvashassuk kedvenc könyveinket.
Délután Könyvtárbejárásra invitáltuk az érdeklődőket. A megjelentek a földszinttől a padlásig bejárták intézményünk termeit, megismerkedtek régi és új dokumentumokkal, miközben a könyvtár vezetője mesélt a különböző klubokról, programokról, könyvtár által nyújtott lehetőségekről. A lelkes és érdeklődő csapat a zenei részlegben bakelit lemezek hallgatásával fejezte be a napot.
Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!
hétfő - péntek: 10:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 13:00
Január 1-én: zárva
2024. október 12. szombat 18:00
Költészet zongorára…