Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Programnaptár

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

Tehetség a színpadon

Nádasdy-vár

2018.08.07

A Civil napok keretében újra sárvári művészeti egyesületek mutatkoztak be a vár színpadán. Három estén keresztül nemcsak a város polgárai, hanem a Sárvárra érkező vendégek is meggyőződhettek arról, hogy bizony zajlik az élet.

Tánc és ének a sárvári vár udvarán

Három estén át mutatták be produkcióikat a sárvári civil egyesületek. Jó volt látni, hogy a színpad előtti téren nemcsak a rokonok, barátok voltak kíváncsiak a bemutatókra, hanem a városba érkező turisták is természetesnek veszik, hogy késődélután, sőt este is van miért betérni a várba.

Július utolsó hetét a Stop & Go Táncklub kezdte. Közel két évtizede, 1999 óta lépnek színpadra társastánc bemutatókkal. Profi tánctanártól tanulják újabb és újabb számaikat és hétről hétre próbálnak, hogy learassák a megérdemelt sikert. Nem volt ez máskép most sem, az egymást követő számokat erős taps köszönte meg.

A Regös Együttes a vár szerves része. Ez nemcsak egy beharangozó programajánló jól hangzó mondata, hanem egy tényszerű állítás a fellépés után. Majdnem öt évtized el a csapat mögött. Az alapítók közül Szabó Bandi bácsi csak távolról követi az együttest, Borsos Géza Gecsa és Kálóczi György már nincs velünk. A keddi koncert azonban bizonyította, hogy az utódok méltók az elődökhöz.

A sárvári Néptánckör Kulturális Egyesület szerdai műsora szintén több évtizedes hagyomány méltó folytatásaként mutatható be. Nemcsak a tánc, hanem az ének, és amit a sárváriak esetében külön ki kell emelnünk, a viselet is fontos része az előadásnak. Az egyes táncok közti összekötések pedig felértek egy mini ismeretterjesztő előadásnak. Felnőttek és a kisebbek egyaránt elkápráztattak minket.

Három fantasztikus együttessel találkoztunk a Civilek a pályán idei nyári programsorozatának második részében. A fellépők bebizonyították civilként is profiként kell működni. Nemcsak a gyakorlás, az állandó tanulás és koncentráció fontos, hanem a lélek, a belső tűz, mely odavisz a színpad lépcsőhöz, hogy már csak fel kelljen lépni rajta és indulhat az előadás.

Köszönjük a közönség nevében is!

Képgaléria

Kattintson valamelyik képre a galéria megnyitásához.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Programok a mai napon

Sárvári advent

Posta tér

2018. december 18. kedd - december 23. vasárnap

Gyújtsuk meg együtt az utolsó gyertyát is!

Dalárda – református kamarakórus

Posta tér

2018. december 19. szerda 18:00

Karácsonyi énekek...

Istenkép - énkép

Könyvtár

2018. december 19. szerda 17:00

Igazi ünnep…

Közelgő programok

Napfény Dal- és Tánccsoport

Posta tér

2018. december 20. csütörtök 18:00

Ünnepi dalok...

That's Right Baby - Rockabilly show

Posta tér

2018. december 20. csütörtök 19:00

Retro koncert...

Angelicus kórus

Posta tér

2018. december 21. péntek 16:00

Gyermeki hangok...

Kaláka együttes

Posta tér

2018. december 21. péntek 18:00

Házról házra…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Hírek

Karácsonyi álmok

Posta tér

2018.11.20

Adventi készülődés…

Kiszabadultak a könyvbemutatóról

Nádasdy Ferenc Múzeum

2018.11.08

Árnyékok és kulcsok…

Megszállták az olvasók a könyvtárat

Könyvtár

2018.10.16

Könyvtári hét éjjel nappal…

Világérzés a szemetelő esőben…

Nádasdy-vár

2018.09.18

Keep Floyding beszámoló

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!