Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Programnaptár

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

Újra táncol Sárvár

Nádasdy-vár

2018.08.16

A csoportok bemutatkozásával megkezdődött Sárváron a 38. Nemzetközi Folklórnapok rendezvénysorozata. A várudvar nagyszínpadán a hivatalos megnyitó után az együttesek egymás után kápráztatták el a várudvart megtöltő közönséget.

Megkezdődött a sárvári folklórfesztivál

Minden év augusztusában magyar és külföldi néptáncegyüttesek adnak egymásnak találkozót. Idén a helyi együtteseken és a Forrófalváról érkezett csángó csoporton kívül Franciaországból, Grúziából, Lengyelországból, Spanyolországból, Tajvanról érkeztek a zenészek és a táncosok.

A hivatalos nyitóprogram részeként Kondora István polgármester köszöntötte a csoportvezetőket, majd a színpadon Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a fesztivált. A polgármester kiemelte, hogy az együttesek nemcsak saját országuk kultúráját, tánc- és népművészetét mutatják be nálunk, hanem egyben Sárvár és Magyarország vendégszeretetéről visznek hírt a nagyvilágba.

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a sárvári folklórfesztivál egyike azon kevés nagyrendezvényeknek, melyek közel négy évtizede folyamatosan működik. Mindketten külön köszöntötték az együtteseket abból az alkalomból, hogy Sárvár az idén ünnepli modernkori várossá avatásának 50. évfordulóját. A Nemzetközi Folklórnapok ugyanis része a városi ünnepi programsorozatnak, melynek helyszínei a vár, a Posta tér és a Hild Park.

A néptáncosok a következő napokban nemcsak a város több helyszínén mutatkoznak be, hanem a megye több településén is.

A részletes programról a fesztivál honlapján tájékozódhatnak »

A nyitónapon nemcsak a színpadon léptek fel vendégeink, hanem az est zárásaként nemzetközi táncházon egymást tanították a táncosok. A tanulásba a közönség is vidáman bekapcsolódott. Tánctanulásra még lesz egy lehetőség. Augusztus 19-én a 18 órakor kezdődő gálaműsor után újra együtt rophatjuk.

Képgalériánkban az első nap eseményeit mutatjuk be.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Programok a mai napon

Sárvári advent

Posta tér

2018. december 18. kedd - december 23. vasárnap

Gyújtsuk meg együtt az utolsó gyertyát is!

Dalárda – református kamarakórus

Posta tér

2018. december 19. szerda 18:00

Karácsonyi énekek...

Istenkép - énkép

Könyvtár

2018. december 19. szerda 17:00

Igazi ünnep…

Közelgő programok

Napfény Dal- és Tánccsoport

Posta tér

2018. december 20. csütörtök 18:00

Ünnepi dalok...

That's Right Baby - Rockabilly show

Posta tér

2018. december 20. csütörtök 19:00

Retro koncert...

Angelicus kórus

Posta tér

2018. december 21. péntek 16:00

Gyermeki hangok...

Kaláka együttes

Posta tér

2018. december 21. péntek 18:00

Házról házra…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Hírek

Karácsonyi álmok

Posta tér

2018.11.20

Adventi készülődés…

Kiszabadultak a könyvbemutatóról

Nádasdy Ferenc Múzeum

2018.11.08

Árnyékok és kulcsok…

Megszállták az olvasók a könyvtárat

Könyvtár

2018.10.16

Könyvtári hét éjjel nappal…

Világérzés a szemetelő esőben…

Nádasdy-vár

2018.09.18

Keep Floyding beszámoló

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!