Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Programnaptár

Program

Nádasdy-vár Sárvár

Karthago

Posta tér

2019. augusztus 15. csütörtök 21:00

Koncert

Az idei évben 40 éves Karthago zenekar az Együtt 40 éve koncertturné keretében érkezik el Sárvárra. Magyarország legendás rock zenekara négy évtizede nagy lelkesedéssel szórakoztatja az igényes rock szerelmeseit.

Karthago koncert a sárvári Postatéren

A zenekart 1979-ben Szigeti Ferenc alapította és mind a mai napig minden idők legjelentősebb magyar rockzenekarai között foglal helyet. Különleges, úgynevezett amerikai típusú west coast zenéjükkel, amely kemény rockalapra dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból áll, 1979-től, néhány hónap alatt valamennyi slágerlistát meghódították.

A zenekar első nagylemeze, Karthago címmel 1981-ben, az albumborítón egy, a szeméből lézersugarakat lövellő elefánt látható, asszociációként a pun háborúk zseniális, harci elefántokat használó karthágói Hannibál fővezérére. Az állat azután az együttes egyfajta címerállata lett, és későbbi albumborítókon, sőt a dalszövegeikben is felbukkant.

Az elmúlt 40 év során a zenekar számos koncertet tudhat maga mögött, melyet 2019-ben számos helyszínre visznek el, mind határainkon innen és túlra. Többek közt Sárvárra, a nyári városi fesztivál programjára.

A zenekar tagjai:

Szigeti Ferenc – gitár, ének, zenekarvezető

Takáts Tamás – ének, szájharmonika

Gidófalvy Attila – billentyűk, ének, gitár

Kocsándi Miklós – dob, ének

Kiss Zoltán Zéro – basszusgitár, ének, numerológus

A belépés díjtalan.

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Legfrissebb híreink:

Könyvvásár, kiállításnyitó és sok-sok érdekes előadás

Könyvtár

2023.04.27

Változatosság…

Zene, költészet, cseresznyefa virágzás

Könyvtár

2023.03.31

Szerdánként…

Kaland a méhekkel. Pályázat

Könyvtár

2023.03.21

Közösség…

Ablakok és ajtók. Intézményeink nyitvatartása

Nádasdy-vár

2023.01.26

Lehetőségek…

Egy táskányi könyv! Készüljön velünk az ünnepre

Könyvtár

2022.12.06

Ünnep velünk…

Momó, Kótyonfitty, Csuporka és a gyerekek

Könyvtár

2022.11.30

Momó-játék…
Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Program a mai napon

Sárváriak a szabadságharc zászlai alatt

Nádasdy Ferenc Múzeum

2023. június 01. csütörtök 17:00

Történelem nagyjai egy viharos évtizedben

Közelgő programok

Gyerekjuniális. Újra együtt

Nádasdy-vár

2023. június 04. vasárnap 15:00 - 20:30

Egyedem-begyedem…

Kisállatsimogató

Nádasdy-vár

2023. június 04. vasárnap 15:00 - 19:00

Cukiságok…

A Retro Mesezenekar koncertje

Nádasdy-vár

2023. június 04. vasárnap 15:00

Mesefigurák…

Paprikajancsi színre lép!

Nádasdy-vár

2023. június 04. vasárnap 16:00

Paprikajancsi…

Népmesék szárnyán

Nádasdy-vár

2023. június 04. vasárnap 17:00

Meseidő…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Sárvári advent 2018

Adventi programok...

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!