Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Programnaptár

Hír

Nádasdy-vár Sárvár

Sikeres pályázat! Fogadó az öt húrhoz – új klub

Nádasdy-vár

2020.11.25

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy maradandó és változatos élményekkel fogadhassuk a Nádasdy-várba ellátogató vendégeket. A változás lehetőségével élve ezért belevágunk az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb kalandjába, hiszen a zene a mindenünk!

Fogadó az öt húrhoz a sárvári várban

Sok jó ötlet megvalósulásának útjában csak az anyagi forrás hiánya áll. Idén még egy nehezítő tényezővel kellett szembenéznünk és megtanulni élni mellette, mint egy kellemetlen szomszéddal – ez a pandémia elterjedése. 

A vírus azonban nem akadályozhatja meg a tervezés lehetőségét, nem teszi semmissé az igényt, hogy minél teljesebben éljük meg a művészetek valamennyi spektrumát. Amit megélni akkor lehet igazán, ha ott van a szervező, ott van az ötlet, ott a művészet maga, és mindez eljut a közönségig. 

Örömmel jelentjük, hogy a következő évre tervezett egyik programsorozatunkra, könnyűzenei koncertek szervezésére 3.350.000,- Ft-ot nyertünk a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumától. 

A támogatás lehetővé teszi, hogy 2021-ben 15 blues, rock és folk előadó adjon koncertet Sárváron. Ebből 12 előadó először jár városunkba, és már most tudjuk, hogy nem utoljára. A forrásnak köszönhetően jövőre itt lesz velünk a Teddy Harpo One Man Band, a The Asphalt Horseman, a Chameleon Jazz Band, a Szilárd Piano Project (Quimby zongoristája) Galambos Dorinával, az AkiMer zenekar, a The Garde, a Dirty Slippers, Hangácsi Márton, Hrutka Róbert és zenekara, a Folk on 45, a Madrass és még sokan mások!

Fogadó az öt húrhoz a sárvári várban

Fogadó az öt húrhoz – blues és folk

Egy szokatlan, játékos és zenei élményeket ígérő programsorozat első lépéseként arra is figyelmet fordítunk, hogy a környezet bár önmagában is izgalmas, hiszen az országban kevés zenei koncert zajlik egy többszáz éves vár falai között, tegyünk rá még egy lapáttal! Varázsoljunk – ha úgy tetszik, és tegyük a Fogadót az öt húrhoz exkluzív helyszínné, melyet nem lehet összekeverni egy másikkal, amely olyan élményeket ad, amiket a közönség máshol nem kap meg. Túlzásnak tűnik? Vagy megfoghatatlannak? Tele vagyunk várakozással, hogy bebizonyítsuk – minden lehetséges. 

Ennek érdekében még több pályázatot írtunk és adtunk be technikai háttér kiépítéséhez, még többet a Nádasdy-vár koncerthelyszínének környezetfejlesztéséhez, és még többet, hogy ez a kezdeményezés ne csak egy egyszeri fellángolás legyen, hanem egy megbízható és állandó ajánlat a város és környéke kimozdulni vágyó közönsége számára. 

Sokféle klub létezik – a miénk a garancia kíván lenni az igényes szórakozás színterén. Ehhez pedig három dolog kell. Jó koncertek, igényes környezet, és minden igényt kielégítő vendéglátói és kényelmi kiszolgálás. Lépjünk hát be együtt a következő évbe, és igyekezzünk maximálisan kihasználni mindent, amit kínál!


Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Legfrissebb híreink:

Várban jártunk – mindent láttunk?

Nádasdy-vár

2022.06.09

Senemegyeztünk, együtt énekeltünk

Jazz a freskók alatt

Nádasdy Ferenc Múzeum

2022.05.27

A Dés András Strudel Sárváron

Több mint varázslatos. Mozart a nagyteremben

Nádasdy-vár

2022.05.24

Ráhangolódás…

Olsvay Endre a Zenei klubban

Könyvtár

2022.05.11

Tétel…

Tavaszi Adománygyűjtés és Jótékonysági Vásár

Nádasdy-vár

2022.02.17

Adni jó…

Ennyi híres ember egyszerre együtt

Könyvtár

2021.11.25

Aláírások…
Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Programok a mai napon

Szent Iván és Múzeumok Éjszakája

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 11:00 - 23:59

A nyár leghosszabb napja tele programokkal…

Énekmondók baráti találkozója

Nádasdy Ferenc Múzeum

2022. június 25. szombat 11:00 - 17:30

Ez ország maradhatna…

Csirkefogó vasalás és szülőleválasztó kártyaparti

Nádasdy Ferenc Múzeum

2022. június 25. szombat 13:00 - 15:00

A simlisek és a szendék…

Tárlatvezetés dömping

Nádasdy Ferenc Múzeum

2022. június 25. szombat 13:00 - 22:00

Menyegzők és óhajok

Az én múzeumom! Rajzverseny élőben

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 16:00 - 17:00

Rajzold le a múzeumot, ahogy csak te látod!

Szentivánéji solymászbemutató

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 17:00

Csodálatos teremtmények…

Muzsikus Gábi gyermekkoncertje

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 18:00

Muzsikus Gábi nagy mókamester

Pinokkió – a mesejáték

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 19:00

Kisfiú akarok lenni!

Back II Black koncert

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 20:00

A Somogyi, az Erdélyi és a többiek…

István a király – táncjáték

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 22:00

Kard és kereszt

Tűztánc, fáklyás felvonulás és tűzijáték

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 22:30

Tűzrakás és tűzijáték

Bűvészshow gyerekeknek

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 14:00

Varázslat…

Népi körhinta és játszóház

Nádasdy-vár

2022. június 25. szombat 15:00 - 20:00

Pörgés…

Közelgő programok

Zenekompót – a sárvári stílusrengeteg

Nádasdy-vár

2022. július 05. kedd - július 10. vasárnap

Színes, változatos, tartalmas

Blues Hangers koncert

Nádasdy-vár

2022. július 05. kedd 20:00

Ahogy a régi nagyok csinálták….

Alterego koncert

Nádasdy-vár

2022. július 05. kedd 21:30

Ez nem valaki más – ezek mi vagyunk…

Ravenmask koncert

Nádasdy-vár

2022. július 05. kedd 22:30

Jeh-Jeh…

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Sárvári advent 2018

Adventi programok...

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!