Nádasdy-vár

9600

Sárvár Várkerület 1.

Ma nyitva 8:00 - 20:00 óráig

+36 95 320 158

Programnaptár

Vármelléki jegyzetek

Nádasdy-vár Sárvár

Horváth Erika: Karácsonyi ének

Nádasdy-vár

2020.12.16

Horváth Erika két gyermek édesanyja. Kolozsváron született, és legalább tíz éve foglalkozik írással. Fogadják szeretettel igaz történetét a nagyháborús idők szívszorító karácsonyairól, az elszakadás szomorúságáról és a bimbózó szerelemről.

Első világháborús karácsonyi történet

1918. Erdély, Makfalva.

Makfalva egy ősi vár maradványaiból épült, amit a székelyek áthordtak a vízen a folyó másik oldalára, négyszáz évvel ezelőtt. A falut egyfelől a régi vár ovális emlék-kövei, másfelől a Gál dobosa erdeje öleli. Maka vára, mely a Dósáknak, az Örlöcz-nemzetség szovátai ágának tulajdona volt, a Kis-Küküllő bal partján magasló bércen, Várhegyesén állt. Falai különös méltósággal tűrték az idők zivatarát hajdanán. Makfalvi Dózsa György nevelkedésének helyét, Maka várának romjait úgy említik a székelyek, mint aranyhajú tündérek otthonát, kiknek éjjelenti szép éneke lehallatszik a völgybe, a mostani faluig. Nem csoda, hogy tündérek lakják, hiszen mesés innen a kilátás, ellátni Szovátáig, és a Kis-Küküllő szikrázó gyöngyként kanyargó vizére, a kies völgyre. 

Azon a karácsonyon súlyos csend nehezedett a falura. Halálhírek éve volt; fekete felhők gyászlepleket hoztak, maró bánat ült a szíveken. 

Lídia erős tartású, művelt fiatalasszony volt, tizennyolc évesen ment férjhez Zsigmond Mihályhoz. Csendes szeretettel esküdtek össze a makfalvi templomban, a háború kirobbanása előtti esztendőben. Házasságuk második évében történt a toborzás, és Mihályt elvitték. Kétszer látogatott haza: amikor apja meghalt, és amikor kisfiúk, Misi megszületett. Keserű volt az a kevés öröm, hiszen vissza kellett indulni a frontra. A Wesselényi által alapított, és az ő nevét viselő iskola mellett laktak, takaros, tiszta házban, kis virágoskerttel, szép nagy hátsó telekkel, ami bőségesen termett számukra. 

Lídiát 1918 márciusában értesítették Mihály haláláról. A keleti fronton esett el – így mondta az erdőszentgyörgyi lelkész fia, aki szemtanúja volt az esetnek. Lídia mégsem tudta elfogadni, hiszen akkor már a háború a végét járta. Azért sem akarta elhinni, mert hivatalos értesítést addig nem kapott. Haza fog térni – remélte – hiszen karácsony van. Amíg nincs halotti bizonyítvány, addig gyászolni sem szabad, addig nincs halott. A kicsi Misi vidáman mászott fel a búbos kemence párkányára, anyja felé nyújtogatta karjait. Lídia szomorúan ölelte magához, könnyes imádattal nézve rá. Anyósa gyászruhában gubbasztott, lehajtott fejjel. 

- Ne várd tovább, ezt én mondom neked. Érzem, hogy Mihály nincs többé. Itt van mellettem, amióta csak meglőtték, hamarabb tudtam, mint ahogy Ferenc hozta volna a hírt. Higgyél nekem, lelkem, kezdd el gyászolni, temesd el te is a lelkedben, mert el vagy pusztulva, ennek a gyermeknek legalább anyja maradjon. Fiatal vagy még... férjhez mehetsz.

- Van férjem – mondta alig hallhatóan. – Addig Misike sem árva, addig a remény is él, amíg a pecsétes írás nem létezik. Nem tudok eltemetni és elgyászolni senkit, mert nincs halottam. Lehet, fogoly, lehet bármi.

Első világháborús karácsonyi történet

Farkasüvöltő hideg volt odakint, csendes, pattogó tűzmeleg a házban. Gyertyafénynél ültek szótlanul az asztal körül. Misike egy almát rágcsált, ők diót és kenyeret. Pár fenyőág díszelgett az asztalra téve, a gyanta és az örökzöld utánozhatatlan illatával simogatva az otthont. Erőteljes kopogás hasított a csendbe, Lídia letette öléből a kisfiát és ajtót nyitott. Varga Dénes állt a küszöbön, havas bajusszal, hidegtől vörösre csípett pirospozsgásan, erélyes, mosolygó tekintettel! Lidi szótlanul bólintott, sürgette, lépjen be gyorsan, ne hagyja bejönni a hideget. 

- Adjon Isten jó estét, áldásos karácsonyunk legyen! – mondta, s közben levette a kucsmáját, bekecsét. A lepergő hószikrák fehér szállingózása fénnyel világította be a szomorúságtól megszürkült hajlékot, és mosolyt csalt Misike arcára. 

- Isten hozta, Dénes – szólalt meg Eszti mama. 

- Hoztam maguknak valamit – mosolygott huncutul, és ezzel Misike már az ölébe is ugrott, várva azt a valamit. – Egy csupor mézet, meg a jókívánságaimat. 

Lidi lesütött szemmel, zavartan rendezte az aprófát, és rakni akart a tűzre, fel sem nézett közben. Dénes odaugrott, megtette ő, amit kellett.

- Köszönjük, hát igen nagy dolog ez most! – rebegte alig hallhatóan. 

- Jó szívvel hoztam, gondoltam, ha benézek, hát ne jöjjek üres kézzel. Egy kis kenyérrel finom eledel ez.

- Mit adhatunk magának cserébe, Dénes? – kérdezte Eszti mama.

- Adtak már maguk, nem is keveset. Igaz karácsonyt hoztak a szívembe, felmelegítették a lelkemet. Itt ez a szép kisgyermek, a meleg lak és a maguk kedvessége. – Dénes széles mosolya olyan volt, mintha a kelő nap este ébredt volna, beragyogva a konyhát. 

Csend lett, hosszúra nyúló, kérdő csend, csak a tűz nem tudta fékezni ropogását. Szilaj szikrák, akár millió rubingolyó szemfényvesztő gyönyörűsége remegtetett meg két szívet.  Előkerült egy üveg pálinka az almáriumból, és töltöttek a betérőnek, hogy felmelegedjen a teste is. Dénes jó sokáig maradt, aztán elköszönt. 

- Eljövök húsvétkor is. No. Isten áldja. 

A két asszony egymást nézve, szótlanul ült. Misike mézes kenyeret evett, jóízűen, kicsattanó örömmel. A csend mélységének rejtélyében ott izzott a régi idők emberének tartása. Ahol a kifejezésre juttatott érzések megállták helyüket, és félreérthetetlenül sugallták az igazat. Ahol a kimondott szónak ereje és értéke volt. Nem fért kétség egy ilyen jelzésértékű megnyilvánulás hitelességéhez.

- Anyám, ne mondjon semmit, kérem. Nem akarom, hogy újra halljam ugyanazt – szólalt meg ingerülten Lídia.

- Márpedig el fogom mondani. De ezúttal utoljára. Megszeretett ez a jóravaló ember, Lidi. Én tudom, hogy te is őt. Mert az én fiamra sosem néztél így. 

- Ne mondjon ilyet. – Lidi hangjában a szégyen és a fájdalom kavargott.

- De, mondani fogom még tavaszig, sokat. Lányom! Ez az ember megjárta a háborút, hazajött, és nősülni akar.

- Ott van neki az a szépasszony, Anna. Mindig találkozhatnak, mert az is a vasútnál lakik. S nincsen neki gyermeke se még. 

- Dénesnek az a szépasszony nem kell, Lídia. Nem mondanám ezt, meg féltenélek is, ha nem látnám, hogyan tapad rád a szeme. Te még most is úgy reszketsz, mint akit a hideglelés ráz.

- Várjunk még... várjunk.

- Na, most ért véget az, hogy várjunk még. Én vagyok a Mihály anyja, és én mondom neked, hogy tudom, nem él már! Hát nem jött volna haza karácsonyra a pokol fenekéről is?? – Eszti mama felemelte a hangját, Misike sírva fakadt és végre, Lídiából is felszakadhatott a keserves zokogás.

Első világháborús karácsonyi történet

A tavasz hamar beköszöntött, új reményt hozott, zöldellt a határ. Lidi gyászolt. Mély-fekete bánattal, fekete ruhában. Húsvét vasárnapja április 20-ára esett, egy hét volt még hátra. A hátsó kerten keresztül kiment a rétre és az erdő felé tartott. Kankalint és kikericset szedett Virágvasárnapra. Jó nagy csokorral. Amikor az udvarra visszaért, ott állt előtte posztó harisnyában, gyolcs ingben, mellényben, székely ünneplőben Dénes. Kalapját egyik kezében tartva, piros tulipánnal a másikban mosolygott, olyan boldog tekintettel, hogy Lidinek is elhúzódott a szája szeglete. 

- Virágot hoztam az Ünnepre, és mondani akarok valamit. 

-Menjünk be – tessékelte a férfit.

Eszti mama mosolygott, hallgatózott.

- Csak azt kérem tőled, Lidi lelkem, hogy bocsáss meg, hogy hamarabb jöttem, mint a húsvét. Mert azt akarom, hogy egy hét múlva vesd le a gyászt, te is öltsd magadra a székely ruhádat, és menjünk ketten a templomba. Mert vettem én neked Vásárhelyről valamit, és én azt oda is adnám, ha elfogadnád.

Lidi pirult, mosolygott, nem tudott megszólalni. 

- S mi volna az, Dénes? – kérdezte Eszti mama

- Hát egy gyűrű, meg az ígéretem volna, hogy én férje akarok lenni Lídiának és apja Misikének. Ha ő is ezt akarja...

Eszti mama megfogta a kislegényt és kivitte az udvarra. Lidi felnézett, könnyes szemmel, végigsimított fekete szoknyáján, és szomorúan nézett a férfira:

- Dénes...nem tudunk összeházasodni. Nem jött meg a hivatalos papír.

- Nem kell nekünk papír ahhoz, hogy szeressük egymást! Mert én szeretlek téged, Lidi. Hát te?

- Szeretlek Dénes, és feleséged leszek. 

- Akkor azt tudd, hogy ameddig a tűz, ami kettőnkből gyulladt égni fog, addig én melletted maradok. A pár addig az, ameddig ketten, együtt nézik és vigyázzák a tüzet. Ha ez a tűz netán gyengül, és kialudni akarna, úgy ketten is kell majd kioltsuk, mert ketten okoztuk. Ezt ne feledd!

Forró öleléssel és édes csókkal áldották meg a pillanatot. Beteljesülni látszott az, amit lelkük már oly régen tudott. Lidi boldog volt, és készült a húsvétra. Igazi, szép Feltámadás Ünnepe volt. Rubinköves aranygyűrű ékeskedett ujján, szemei ragyogtak, akár a gyémánt. Boldogok voltak, de a keserű bizonytalanság sunyin férkőzött közéjük, hisz feledni nem lehetett a tényt, hogy nem kelhetnek egybe. 

Következő tavaszon Eszti mamát eltemették. De Mihály halottá nyilvánítása akkorra sem érkezett meg. Dénes cselekedni akart, és levelet írt az akkori hadtestparancsnoknak, akihez vélhetően Mihály tartozott. Ekkor már őt is nyomasztotta az áldatlan helyzet. Lidi gyermeket várt, Misike szépen cseperedett. A kicsi Marika pár napot élt csupán, ősszel temették el, Eszti mama mellé. Lidit összetörték a történtek, és igencsak le volt gyengülve. Dénes minden erőfeszítése hiábavaló volt, senki nem állította ki a papírt hivatalos megerősítés nélkül. Most már minden kétséget kizáróan biztosak voltak abban, hogy Mihály elhunyt. A pici Marika elvesztésének nehéz gyásza megrázta szerelmüket, hiszen annyira vágytak közös gyermekre. Nem kellett sokáig várniuk, még 1920 karácsonya előtt megtudták, hogy ismét gyermekáldás lesz. Szerelmük újra fellángolt, és Lidi hatalmas erővel, akarattal, boldogan várta harmadik gyermeke születését. Dénes is örült, vasúti tevékenysége mellett sokat dolgozott a ház körül, megerősítette a falakat, épített egy új szobát.

Első világháborús karácsonyi történet

- Lidi lelkem, nem akartalak eddig keseríteni ezzel, mert a kicsi Marikát olyan hamar elveszítettük, hogy ez a kérdés szóba se jöhetett. De, fel akarlak készíteni arra, hogy tudd: születendő gyermekünket hivatalosan nem tudjuk Varga név alatt anyakönyveztetni... mert te még Zsigmond Mihályné vagy, édes lelkem... – hangja a végére elkeseredetté vált, és gyöngéden ölelte át asszonyát.

- Szó sem lehet erről! A mi gyermekünk a te nevedet fogja viselni.

- Hát persze, hogy az enyémet, ha addig megjön a papiros.

Lidi a hasát simogatta és zokogott. 

- Istenem.... – Misike körbesimogatta az arcát. – Kicsi fiam, mi lesz velünk?

- Szép kicsi babánk lesz.

Eltelt a tavasz, a forró nyár is beköszöntött, ám a papírt mindhiába várták. Közelgett Lidi várandósságának utolsó szakasza. Dénes boldog volt, hogy végre apa lesz. Makfalva népe a döntéstől megtörten aratott azon a nyáron, még a búzakalászok is kegyelettel hajtottak fejet a csonkokká szabdalt ország miatt. Különös, tücsök-zöngéses, bánatos dalolás hallatszott minden házból estelente. 

Ilona 1921. augusztus. 31-én látta meg a napvilágot. Szép, egészséges, életerős leányka volt. Dénes rögtön anyakönyveztetni akarta, el is ment a hivatalba, gondolva, most már csak könyörületesek lesznek, hiszen mindenki tudja a faluban, nyilván, hogy ő az apa. Ennyi idő után, eréllyel csak átviszi ezt a dolgot, és anyakönyvezi a leányát. Sikertelenül járt. A lelkészt is megkereste, próbálta megértetni, győzködni, hogy szépen kéri, Varga névre jegyezzék, kereszteljék a kicsit. Erre senki nem volt hajlandó. Zsigmond Ilonának lett megkeresztelve, de mindenki csak úgy emlegette, hogy a kicsi Varga Ilu. Lídia boldog volt, mert Ilu szépen növekedett, de a helyzet egyre inkább nyomasztotta. 

- Dénes...mikor lesz már ennek vége? Olyan furcsa, felemás érzésem van ezzel kapcsolatban. Szegény kicsi leánykánk...

Párja szerelmes csókkal nyugtatta, szótlanul. Férfi büszkesége igencsak lázadt az áldatlan helyzet miatt, de tehetetlen volt. 

Elérkezett ismét a karácsony. Másmilyen volt. Az égbekiáltó változás a száz százalékban magyar falut, Makfalvát sem kímélte. Román csendőrt küldtek a faluba. Bár jóravaló embernek látszott, mégis szigorral és kíméletlenül követelte a polgári engedelmesség betartását. A székelyek mélyre sújtott, döbbent állapotban voltak. A példátlan igazságtalanságot egyszerűen nem tudták elfogadni, feldolgozni, áthidalni. Gyászolt a falu, sírt minden lélek, minden házban. Senki nem hitte, hogy ez így maradhat. A kicsi templomban egymáshoz közel húzódva ültek le, suttogva. A karácsony ebben az évben nem a születést, hanem a keresztre feszítést jelképezte. Elképzelhetetlen volt, hogy egy átkozott, jól eltervezett ördögi tollvonás miatt más országhoz tartozzanak őseik évezredes földjén. A nyomasztó helyzet Dénesből is kihozta a virtust, és lázadásai miatt többször is összetűzésbe került a román csendőrrel az ősz folyamán. Így volt ez a szentestét megelőző napon is.

Első világháborús karácsonyi történet

-Zi romaneste! Mondjad románul! – rivallt rá a csendőr, amikor Dénes az orra alatt elmormogott egy igen veszélyes mondatot.

-Hamarabb megtanulsz te magyarul, mint ahogy én megszólalnék a nyelveden! – üvöltött vissza Dénes. 

A csendőr fenyegetőn emelte magasba ökölbe szorított kezét és kiabált. 

-Na, ne félj, mert jövök én hozzátok, s akkor másképp fogod gondolni – ordította románul.

Eljött a szenteste, és a Varga család csendesen ünnepelt. Finom kalács volt az asztalon, kicsiny fenyőfa állt a sarokban, Misike segített nevelő apjának tüzet rakni, kicsi Ilu anyja ölében gőgicsélt. Az ajtót mintha földrengés rázta volna, olyat döngetett valaki. Dénes dühösen felugrott és kitárta. A román csendőr állt előtte. Ő, meg sem kérdezte mit akar, kifakadt:

- Maguk nem ismerik a szent ünnepeket? Nincs Istene, aki alázatra tanítaná? Nem bánom én, hogy semmit nem ért, megérti abból ahogyan mondom magának! – és már csukta volna rá az ajtót, amikor az ember előhúzott a zsebéből egy papirost

- Át kell adjak valamit – mondta románul. 

Lidi tágra nyílt szemmel sürgette párját, aki már bontogatta a pecsétes papírt...  Egymásra néztek, és tudták: megérkezett. Dénes első pillantásra látta, hogy az értesítés dátuma októberi, tehát több hónapot rostokolt valahol. Ennyit mondott csupán:

- Hát mégis csak dolgozik magában is az Isten. Égette a szívét ez a papír, ugye? Nem akart így nekimenni a karácsonynak. Jól tette! És én megbocsátok magának, amiért ennyi ideig megfosztott ettől a hírtől. Megbocsátok, mert maga éppen most tett hivatalosan is családdá minket. Jöjjön, igyuk meg az áldomást. 

- Koszonom – mondta a csendőr magyarul, elárulva magát, hogy tulajdonképp érti a nyelvet, de még nem tud beszélni.

Lidi örömkönnyeket hullatott, ugrált a kislányával, fel-fel dobta, apjának átadta, Misike táncolt, ismételgette, hogy koszonom, és hahotázott. A csendőr értette is meg nem is ezt az egészet, de tisztességesen koccintott, majd elment. 

Ez volt életük legszebb karácsonya. Maka vára tündér seregének karácsonyi éneke belengte a völgyet. A család örömében az egész falu osztozott, amikor a kicsi leánykát, 1922 januárjában Varga Ilona névre anyakönyveztette tulajdon édesapja. 


(Ez egy igaz történet, amely anyai dédszüleim életét és szeretett nagymamám születésének körülményeit vázolta. A nevek valódiak. Lidi dédanyám eljegyzési gyűrűjét féltve őrzöm a családi ereklyék között, ahogy Dénes dédapám nagymamámhoz írt, Budapesten kelt levelét is. A történet bonyolult és mesébe illő folytatását talán regénybe foglalom, hogy az utókor is elolvashassa. Mesés részletként megemlíteném még, hogy nagytatám a balázsfalvi születésű Zsigmond Béla volt. Az élet érdekes fordulatának tekintem, hogy nagymamám Zsigmond Ilonának született, de házasságkötésükkor a Varga után ismét Zsigmond nevet kapott a sorstól.)


(Az első illusztráció a szerző beküldött alkotása alapján készült.)


Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíti. Köszönjük!

Legfrissebb híreink:

Újra könyvkiszállítás a könyvtártól

Könyvtár

2021.01.21

Könyvek úton…

Fotószafari. Szelfik a városban

Nádasdy-vár

2021.01.19

Jó helyek…

Ünnepi novellapályázat

Nádasdy-vár

2020.12.14

Kincset érő történetek…

Könyvfutár. Házhoz megy a könyvtár

Könyvtár

2020.12.09

Könyv átadva…

Sikeres pályázat! Fogadó az öt húrhoz – új klub

Nádasdy-vár

2020.11.25

Egy hely, ami a kedvenccé fog válni!

Könyvek a boltív alatt

Könyvtár

2020.11.18

Nap mint nap…
Vissza

A vár nyitvatartása

minden nap: 08:00 - 20:00

Január 1-én: zárva

Közelgő programok

Vármelléki jegyzetek

Olvasni jó!

Sárvári advent 2018

Adventi programok...

Vármelléki jegyzetek

Könyvajánlók

Olvasni jó!

Programjaink

Ha érdekli egy vár mindennapi élete, programjai, kiállításai, érdemes egy kattintással feliratkozni a sárvári Nádasdy-vár hírlevelére.

Maradjon kapcsolatban velünk!!